400 ezer forintért árverezik el Kossuth levelét ma
Ritka első kiadású könyvek is kalapács alá kerülnek november 12-én a Krisztina Antikvárium árverésén.
Ritka első kiadású könyvek is kalapács alá kerülnek november 12-én a Krisztina Antikvárium árverésén.
Adócsalással, sikkasztással és külföldi jövedelmek eltitkolásával vádolta meg pénteken az ukrán adóhivatal Julija Timosenko volt kormányfőt, akit nemrég hétévi börtönbüntetésre ítéltek hivatali hatalommal való visszaélésért.
Viktor Janukovics államfő november 7-én menesztette Anatolij Mogiljov belügyminisztert, aki 2010 márciusától töltötte be a hivatalt. Az erről szóló rendeletet az államfő hivatalos honlapján tették közzé.
Beregardótól a Tiszába igyekvő Borzsa folyóig századok óta tartó szőlőművelésről tanúskodó, szép ívű, lankás hegyek magasodnak az Ungvár–Beregszász–Rahó főútvonal mintegy 15 kilométer hosszú szakasza fölé. Az ősszel a sárga, a piros és a zöld megannyi árnyalatában pompázó magaslatok keleti végében pedig egy 1350 lakosú község, Bene házai simulnak a lejtők lábához.
Hamarosan bemutatják Puskás Ferencnek, az Aranycsapat legendás futballistájának teljes hagyatékát, amely több mint kétéves előkészítő munkát követően érkezett meg a felcsúti Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémiára (PFLA).
2011. november 11-én a Beregszászi Járási Tanács ülésén a képviselő testület többek között jóváhagyta a járás 2012-es gazdasági és szociális fejlesztési tervét. Ennek keretén belül véglegesítették a szemétfeldolgozó üzem építésének tervét. A létesítmény megépítését és beindítását 2015-ig kívánják magvalósítani. A képviselők mindezek mellett figyelmet szeretnének fordítani a lakosság környezettudatos nevelésére is. Középiskolákban és egyéb oktatási…
A polgármester szerint az állam ellen értelmetlen harcolni.
Ukrajna Minisztertanácsa korvett osztályú hajók építésének állami célprogramot hagyott jóvá, amelynek értékét 2 milliárd dollárra becsülik. A terv szerint 2020-ig négy ilyen hajót építenek meg, később viszont még hatot.
A legenda szerint Szent Márton a Római Birodalom Pannónia tartományának Savaria nevű városában (mai Szombathely) látta meg a napvilágot 316-ban vagy 317-ben egy római tribunus (elöljáró) fiaként.
Egy frissen készített felmérés szerint a megkérdezett ukránok több mint a fele nem helyesli a rendvédelmi szervek tevékenyégét.
End of content
End of content