Rekultiválják a szeméttelepet
Megtelt Kárpátalja legnagyobb szeméttelepe. Az Ungvárhoz közeli Börvinges határában lévő 9 hektárt elfoglaló lerakót 1998-ban nyitották meg.
Megtelt Kárpátalja legnagyobb szeméttelepe. Az Ungvárhoz közeli Börvinges határában lévő 9 hektárt elfoglaló lerakót 1998-ban nyitották meg.
A Beregszászi Városi Művelődési Ház évtizedek óta Beregszász kulturális és szabadidő központja. Az 550 férőhelyes nézőtere, tágas színpada számos nemzetközi rendezvénynek biztosított helyszínt. Sajnálatos módon az épület állaga az évek során meglehetősen megromlott. Reménykeltő ugyanakkor, hogy az utóbbi időszakban hozzáláttak az felújításához. Az intézmény jelenlegi állapotáról a tervezett és megvalósult munkákról Imre Józsefet, a városi…
A napokban a magyarországi Komló város ukrán közösségének meghívására a Beregszászi Járási Állami Közigazgatási Hivatal küldöttsége hivatalos munkalátogatást tett a testvértelepülésen.
Másfél hónap távollét után a Kárpátalján élő Demes Tamás hazalátogatott szülőfalujába, Tiszasalamonba, ahol élményeiről és jövőbeni terveiről is mesélt, amiből kiderült: fogunk még hallani róla.
A Legfelsőbb Tanács elfogadta a rendőrségről szóló törvény módosító tervezetét, amely kiegészítő követelményeket ír elő a rendőrnek jelentkezők számára.
A jegyekkel való üzérkedés változatlanul jó üzlet Ukrajnában. Ráadásul ahelyett, hogy javulna a helyzet, úgy tűnik, inkább tovább bonyolítják a vonattal utazók életét, például az online jegyvásárlás bevezetésével. Az internetes közvetítők tucatjai ékelődtek az utasok és az Ukrzaliznica közé, s így a legforgalmasabb járatokra még nehezebb lett jegyet váltani.
Az LMP segítséget ígért az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetségnek (UMDSZ) a magyarigazolványok kiadásával kapcsolatos ügyben – jelentették be a két szervezet csütörtöki, budapesti megbeszélését követően.
Ha a Csap–Munkács főútvonalon haladó ember tíz kilométerrel a határváros elhagyása után megérkezik az Ungvártól 38, a Latorca-parti várostól pedig 26 kilométerre eső, 2000 lakost számláló színmagyar Kisdobronyba, szinte minden portán fóliasátrat láthat, ami nem is csoda, hisz’ a szomszédos Nagydobronnyal együtt Kárpátalján elsőként itt vágtak bele a fóliaházas zöldségtermesztésbe. Hanem addig hosszú évszázadok peregtek…
A Tiszacsomai Honfoglalási Emlékparkban nemrég szervezett megemlékezésen örömmel láttuk, hogy tovább szépül, gazdagodik az emlékpark. Erről kérdeztük Sin Józsefet, a KMKSZ Beregszászi Középszintű Szervezetének elnökét.
2011. október 27. és 30. között, a magyarországi Teleki László Alapítvány szervezésében, a Visk Jótékonysági Alapítvány, valamint a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Területfejlesztési és Környezetgazdálkodási Ügynökség Nonprofit Kft. közreműködésével, nemzetközi örökségvédelmi és vidékfejlesztési konferenciasorozatra került sor Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Kárpátalja területén.
End of content
End of content