Életbe lépett a nyelvtörvény: öröm, sokk és kisebbségi felháborodás
Kizárólag az orosz nyelv kapott regionális státuszt Kivalov és Kolesznyicsenko ellentmondásos törvényének beiktatását követően.
Kizárólag az orosz nyelv kapott regionális státuszt Kivalov és Kolesznyicsenko ellentmondásos törvényének beiktatását követően.
Államalapító Szent István királyunkra emlékezett a KMKSZ Guti Alapszervezete augusztus 19-én a település emlékparkjában.
A 2012. augusztus 19-én d.e. 11 órakor kezdődött a Szent István-napi megemlékezés a szürtei római katolikus templom udvarán álló Szent István-szobornál.
A ungvári járási Tiszasalamon lakói a 2011-ben felavatott Szent István-szobornál méltatták államalapító nagy királyunk ünnepét, mely hálaadó református istentisztelettel kezdődött. Nemzeti himnuszunk eléneklése után Palkó Katalin, a KMKSZ Tiszasalamoni Alapszervezetének elnöke köszöntötte a meghívott vendégeket és a megjelenteket.
Alig kezdődött meg a választási kampány, máris túl vagyunk az első magyar vonatkozású „szenzáción”: menesztették állásából Kincs Gábor beregszászi alpolgármestert, s a tagságát is felfüggesztették az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetségben (UMDSZ), amelynek eddig az alelnöke volt.
Illatos oldatok, lépek, mézkeverékek, italok, propolisz, virágpor, különböző növényekből készült mézek – mindezek a finomságok megvásárolhatóak a kárpátaljai méhészeknél, akik a megyeszékhelyen tartott mézvásáron (Medovij Szpasz) kínálták termékeiket.
2013 közepén nyitja meg első ukrajnai szállodáját a Marriott.
Oroszország a 2012-es év végéig rendezni kívánja a Fekete-tengeri flotta elhelyezésének kérdését Ukrajnában, a Krím-félszigethez tartozó területen.
A Központi Választási Bizottság (CVK) kizárólag ukrán nyelvű választócédulákat nyomtat a parlamenti választásokra − adta hírül Mihajlo Ohendovszkij, a CVK tagja.
Elfoglalták a nevickei várat! No de nem az ellenség, hanem a régészek. A várdombon jelenleg egy nemzetközi önkéntes csoport tevékenykedik, amely a történelmi műemlék rekonstrukciójával foglalkozik.
End of content
End of content