Alkoholfogyasztás miatt koponyasérülés
A hétvégén a beregszászi és a nagyszőlősi járási kórházak ügyeletére két helyi lakost szállítottak.
A hétvégén a beregszászi és a nagyszőlősi járási kórházak ügyeletére két helyi lakost szállítottak.
Martonyi János külügyminiszter szerint alapvető európai érdek, hogy Ukrajnával folytatódjék a párbeszéd, ne szigeteljék el az országot.
Több tucatnyi újságíró tüntetett Kijevben csütörtökön tiltakozásul a kormány lépései ellen, amelyeket a független médiára nehezedő nyomásként értékelnek.
A nyíregyházi vasútállomás melletti parkolóban furcsa „taxik” várakoznak, mindegyik fekete – legalábbis adóügyileg.
A Beregszászi járás déli peremén, a Borzsa tiszai torkolatánál egy 3190 lelkes, több mint 80 százalékban magyarlakta község, Mezővári terül el a jelenlegi magyar–ukrán határ mellett.
A strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) július 3-án kimondta, hogy Jurij Lucenko, egykori ukrán belügyminiszter letartóztatása és bebörtönzése az emberi jogok megsértésével történt, továbbá megállapította, hogy az ügyben politikai okok játszottak szerepet. Így Lucenko lett az újkori Ukrajnában az első, a világ közvéleménye által politikai fogolynak nyilvánított elítélt.
Az Ungvár közelében lévő, szakszerűen kiépített alagutat cigarettacsempészésre használták.
„Ha végre itt a nyár, és meleg az idő…”
Jaltában találkozott július 12-én, csütörtökön az orosz elnök, Vlagyimir Putyin az ukrán államfővel, Viktor Janukoviccsal. A kétoldalú kormányközi bizottság ülésére az orosz elnök több órás késéssel érkezett.
Beregszászban egész éjjel égett a szeméttelep. Szinte az egész turistavárost befedte a füstfelhő, amely több kilométer hosszan terjedt.
End of content
End of content