Demes Tamás szerint csak most kezdődik a jövője
Másfél hónap távollét után a Kárpátalján élő Demes Tamás hazalátogatott szülőfalujába, Tiszasalamonba, ahol élményeiről és jövőbeni terveiről is mesélt, amiből kiderült: fogunk még hallani róla.
Másfél hónap távollét után a Kárpátalján élő Demes Tamás hazalátogatott szülőfalujába, Tiszasalamonba, ahol élményeiről és jövőbeni terveiről is mesélt, amiből kiderült: fogunk még hallani róla.
A Legfelsőbb Tanács elfogadta a rendőrségről szóló törvény módosító tervezetét, amely kiegészítő követelményeket ír elő a rendőrnek jelentkezők számára.
A jegyekkel való üzérkedés változatlanul jó üzlet Ukrajnában. Ráadásul ahelyett, hogy javulna a helyzet, úgy tűnik, inkább tovább bonyolítják a vonattal utazók életét, például az online jegyvásárlás bevezetésével. Az internetes közvetítők tucatjai ékelődtek az utasok és az Ukrzaliznica közé, s így a legforgalmasabb járatokra még nehezebb lett jegyet váltani.
Az LMP segítséget ígért az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetségnek (UMDSZ) a magyarigazolványok kiadásával kapcsolatos ügyben – jelentették be a két szervezet csütörtöki, budapesti megbeszélését követően.
Ha a Csap–Munkács főútvonalon haladó ember tíz kilométerrel a határváros elhagyása után megérkezik az Ungvártól 38, a Latorca-parti várostól pedig 26 kilométerre eső, 2000 lakost számláló színmagyar Kisdobronyba, szinte minden portán fóliasátrat láthat, ami nem is csoda, hisz’ a szomszédos Nagydobronnyal együtt Kárpátalján elsőként itt vágtak bele a fóliaházas zöldségtermesztésbe. Hanem addig hosszú évszázadok peregtek…
A Tiszacsomai Honfoglalási Emlékparkban nemrég szervezett megemlékezésen örömmel láttuk, hogy tovább szépül, gazdagodik az emlékpark. Erről kérdeztük Sin Józsefet, a KMKSZ Beregszászi Középszintű Szervezetének elnökét.
2011. október 27. és 30. között, a magyarországi Teleki László Alapítvány szervezésében, a Visk Jótékonysági Alapítvány, valamint a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Területfejlesztési és Környezetgazdálkodási Ügynökség Nonprofit Kft. közreműködésével, nemzetközi örökségvédelmi és vidékfejlesztési konferenciasorozatra került sor Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Kárpátalja területén.
Viktor Janukovics ukrán államfő a maga ásta csapdába esett a Julija Timosenko ex-miniszterelnök ellen indított perrel,
Ungváron a magyar tannyelvű Drugeth Gimnázium diákjai és tanárai anyaországi segítőkkel közösen hozták rendbe halottak napjára a több mint száz,második világháborúban elesett magyar katona temetőjét.
Oleksandr Vlaschenkot, a Nash Gorod Nikolaev című újság munkatársát 2011. október 20-án éjszaka meglőtték a Mikolajevi buszpályaudvaron.
End of content
End of content