Közélet

  • „Nagyszőlős fejlődésének ügynöksége”

    A „Nagyszőlős fejlődésének ügynöksége” nevű helyi vállalat idén bekerült a 10 legjobb ukrán vállalat közzé. Ennek kapcsán kitüntetést kapott Volodimir Sevcsuk mint az iparág vezetője. A vállalat elnöke elmondta: olyan stratégiával dolgozik, mellyel eléri a legmagasabb hozamot, és igyekszik jól működő projekteket létrehozni, amelyek több millió dollárt érnek. Szerző:T.E.

  • A pedagógusok vilgánapja

    Az UNESCO és a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet 1996-ban ezen a napon fogadta el a pedagógus jogokról szóló, 150 paragrafusból álló határozatot, amely tartalmazza a pedagógusok megbecsülésének szükségességét, előírja az ingyenes továbbképzést, s kimondja, hogy a pedagógusok jövedelmezése nem maradhat el az egyenértékű képesítést követelő más foglalkozásúak bérezésétől.

  • Schmitt Pál kitüntette a KáMCSSZ-t

    2011. október 3-án a nagyszőlősi római katolikus templomban Schmitt Pál, a Magyar Köztársaság Elnöke a kárpátaljai magyar fiatalok identitásának megőrzése, nemes hagyományaik ápolása és erkölcsi tartásuk erősítése terén kifejtett két évtizedes közösségépítő munkája elismeréseként a Köztársaság Elnökének Díszoklevele Éremmel tüntette ki a Kárpátaljai Magyar Cserkészszövetséget.

  • Ungváron ülésezett a Vizsi-3000

    Szeptember 21-én Ungváron a Barátság hotelben ülést tartott a Vizsi-3000 nevű alkotói központ testülete. Az ülésen több meghívott vendég is részt vett. Fontos szervezői kérdést vitattak meg a központ további működésével kapcsolatban.

  • Schmitt: Vállalni kell a magyarságot

    A 150 ezres kárpátaljai magyarsággal való törődés kinyilvánítása – ez Schmitt Pál vasárnap kezdődött kétnapos kárpátaljai látogatásának egyik fő célkitűzése. Schmitt Pál Kárpátalja megye kormányzójával, Olekszandr Ledidával találkozva kiemelte: az ukrán–magyar kapcsolatok meghatározók, történelmiek és barátiak.

  • Schmitt Pál Kárpátalja vezetőjénél

    Kárpátalja megye kormányzójával, Olekszandr Ledidával találkozott vasárnap Schmitt Pál köztársasági elnök, aki délután érkezett Ungvárra, a Magyarok XXI. konferenciasorozat keretében kezdett kétnapos kárpátaljai látogatásának első állomására.

  • Mozgalmas napok várnak Schmitt Pálra

    Kárpátalján tesz kétnapos látogatást a „Magyarok XXI.” konferenciasorozat keretében – 2011. október 2-án és 3-án -Schmitt Pál, a Magyar Köztársaság elnöke, aki találkozik az ukrajnai megye vezetőivel, a magyar történelmi egyházak püspökeivel, magyar szervezetek vezetőivel, részt vesz a beregszászi magyar főiskola tanévnyitó ünnepségén és magyar érdekeltségű ipari létesítményt ad át.

End of content

End of content