A költészet napján rendezik meg az idei Versmaratont
A Versmaraton keretében hirdetik meg a Szaval a suli elnevezésű pályázatot is.
A Versmaraton keretében hirdetik meg a Szaval a suli elnevezésű pályázatot is.
Zenei tevékenysége máig jelentős.
Houdini 1874. március 24-én született Budapesten, Weisz Erik néven.
1872-ben írta meg élete főművét, A délibábok hősét.
Március 29-étől érhető el a streamingszolgáltató kínálatában.
Halála után titkára Beszélgetések Goethével című könyvében adott képet az író napjairól, gondolatairól.
A július 1-jéig tartó fesztiválra 7500 fellépő érkezik a világ minden tájáról.
Az ungvári lány mindössze 8 éves.
A történetet az itt és mostba átültetve tárták a közönség elé.
A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Filológia Tanszékének folyóirata.
End of content
End of content