82 éve született Gion Nándor
Műveinek nagyobb része több nyelven jelent meg, hat regényéből film, tévéjáték is készült.
Műveinek nagyobb része több nyelven jelent meg, hat regényéből film, tévéjáték is készült.
Már diákévei alatt fordított görög és latin költőket, s írt verseket.
Frankenstein szomorú története meghódította az olvasókat.
Egész munkásságát meghatározta történelmi és érzelmi kötődése szülőföldjéhez.
Első önálló verseskötete 1935-ben Ébredj fel bennem álom címmel látott napvilágot.
„A sötétnek csúfolt Angyalföldről” került az irodalomba.
Generációkat varázsolt el Róbert Gida édesapja, A. A. Milne.
Vásznain minden – táj, belső tér, akt – egyaránt csendéletként jelent meg.
Művei a cenzúrán keresztül jutottak el a közönséghez, az mégis megértette, hogy allegóriái mögött mire gondol.
Munkássága jórészt hiteles verses történetírás, műveit később többen is forrásként használták.
End of content
End of content