Liszt Ferenc lakásától az önálló koncertközpontig – A Zeneakadémia 145 éve
A Zeneakadémia szükségességének gondolatát először Sándor József fogalmazta meg 1866-ban.
A Zeneakadémia szükségességének gondolatát először Sándor József fogalmazta meg 1866-ban.
Online előadással és programmal készül több kulturális intézmény is a járványügyi szigorítások miatt.
A járványügyi intézkedések szigorítása miatt online licitálhatnak az érdeklődők a negyedik Falra fel! Plakátaukció filmes, zenei, kiállítási, propaganda- és reklám plakátjaira november 20-án.
A Legjobb tudomásom szerint című elsőfilm és Szabó István Zárójelentés című alkotása is versenyez a Tallinni Fekete Éjszakák Nemzetközi Filmfesztiválon.
A Szolyvai Emlékpark Bizottsága csendes megemlékezéssel méltatja a málenkij robot áldozatait.
Szent Márton napjáról a Nagyberegi Tájházban is megemlékeznek minden évben.
Népmeseválogatás-sorozat a mesehallgatás, a meseolvasás és a mesemondás népszerűsítéséért.
Az Országgyűlés 2017-ben nyilvánította november 9-ét a magyar jelnyelv napjává.
Marcsák Gergely: Súlyos hagyomány. Előadások, cikkek, recenziók.
Hallgassunk zenét, dúdoljunk, zümmögjünk, aki tud hangszeren játszani, az használja ki.
End of content
End of content