Károlyi és az őszirózsás forradalom
Nem a nép döntötte tehát el, milyen államformában akar élni, hanem a feje fölött eldöntötték és kész tényként ismertették vele.
Nem a nép döntötte tehát el, milyen államformában akar élni, hanem a feje fölött eldöntötték és kész tényként ismertették vele.
A Petőfi Irodalmi Ügynökség Kárpát-medencei Igazgatósága (KMI) négyestés irodalmi sorozatot indít a fővárosi Petőfi Irodalmi Múzeumban szerdán.
A művésznő leírása és magyarázata szerint az kiállított alkotások lényege az, hogy felhívja a figyelmet a hiányra.
A Múltidéző séta Ungváron című könyvet Zubánics László mutatta be.
A magyar színművész Beregszászban született.
Az eurovíziós dalfesztivált 64 éven át rendezték meg megszakítás nélkül, az idei volt az első alkalom, hogy törölték a versenyt.
Elsöprő sikert aratott Huszka Jenő Bob hercegében, majd Kacsóh Pongrác János vitézében, utóbbiban saját maga tervezte jelmezben játszotta Kukorica Jancsit.
A honfoglalás és az Árpád-házi királyok korát dolgozza fel a látogatóközpont.
Október 23-án, pénteken a megyeszékhelyen a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ), az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ) és Magyarország Ungvári Főkonzulátusa koszorúzással és főhajtással tette tiszteletét a forradalom hősei előtt.
A kiállítás az „Elfojtott történelem” címet viseli. A bemutatón 16 darab nagyméretű banner ismerteti a forradalom kárpátaljai vonatkozásait.
End of content
End of content