Kultúra

  • Azok a régi csibészek

    Azok a régi csibészek – párbeszéd a rock and rollról címmel megjelent a magyarországi beat és rock legendáival folytatott beszélgetés-sorozat írott változata. Csatári Bence és Poós Zoltán a Cseh Tamás Program keretében faggatott ikonikus előadókat közönség előtt. A Jaffa Kiadó által gondozott kötetben tizenegy érdekes beszélgetés olvasható.

  • Több, mint krimi

    Nem egy átlagos krimit vesz a kezébe, aki úgy dönt, elolvassa Mészáros Dorka Én vagy senki című regényét. A történetben a nyomozás során bepillanthatunk a mai, középiskolás fiatalok problémáiba, akik sablonos karakterek helyett színes egyéniségek és folyamatosan változnak, fejlődnek a gyilkos keresése közben. Ennek is köszönhető, hogy a könyvet a legjobb első prózakötetnek járó Margó-díjra…

  • Kárpátalja művészeti büszkesége

    Az ortodox újév napján különleges eseményre került sor a munkácsi Panoráma sajtóközpontban – közölte a pmg.ua hírportál. Egyedülálló kiállítás nyílt nyolc Kárpátalján élő és alkotó népi képzőművész – Bródy János, Tarasz Danilics, Borisz Kuzma, Volodimir Mikita, Micska Zoltán, Vaszil Szvaljavcsik, Vaszil Szkakangyij és Sütő János – alkotásaiból.

  • Egy elfeledett költőnőnk

    Volt egy költőnőnk a 19. században, akinek szigetet béreltek a Városligetben. Akiért párbajozott a szerelme a kritikussal. Aki kisfiának írt verseket, és megteremtette az anyaszerepet az irodalomban. Akitől igazságtalanul elvették gyermekét. Aki megbocsátott, idős korában mégis elfeledve halt meg. Majthényi Flórát gyermekként a szerencse a magasba emelt, majd a balsors letaszított onnan. Róla írtunk.

  • Csillagok világháborúja – A legújabb Star Wars-filmről

    Valamikor régen egy ismerősöm lakonikusan jegyezte meg: a „Csillagok háborúját” a tizenéves gyerekeken kívül csak olyanok nézik, akik képtelenek elolvasni egy normális könyvet. Az elsőként elkészült részekre ez talán igaz volt, ám az újabb epizódok kritikáját már nem lehetett elintézni ennyivel.

  • „Létrehozni valami maradandót” – Interjú a Munkácsi Fiúkórus vezetőjével

    Nem kifejezetten magyar kórusról van szó, de vannak magyar nemzetiségű tagjai, és magyar közönség előtt is rendszeresen fellépnek. Szeretik Bartók és Kodály zenéjét, kiválóan éneklik a Túrót eszik a cigány című dalt.Sok eleven, egészséges, mozgékony kis- és nagyfiú. De ha a karmester int, fegyelmezetté válnak, és fehér ingben, öltönyben, csokornyakkendőben énekelve olyanok, mint egy angyali…

End of content

End of content