Velünk élő értékeink
Augusztus 6-án a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség Nagydobronyi Alapszervezete és a helyi polgármesteri hivatal Velünk élő értékeink címmel tartott konferenciát.
Augusztus 6-án a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség Nagydobronyi Alapszervezete és a helyi polgármesteri hivatal Velünk élő értékeink címmel tartott konferenciát.
Az Ördögkatlan Fesztivál egyik legnagyobb meglepetéseként debütált Both Miklós ukrán népzenei műhelye. A nagyharsányi udvaron az autentikus ukrán népzene mellett ételek, italok és kiváló hangulat fogadta az érkezőket augusztus 2-6 között.
Pálfi György filmrendező megkezdte Az Úr hangja című nagyjátékfilmjének forgatását Kanadában – közölte a filmet fortalmazó Vertigo Média kedden.
Az ungvári Ilko Galériában nyílt fotókiállítása az ismert magyarországi művésznek, Bánkuti Andrásnak augusztus 6-án – tájékoztat a zakarpattya.net.ua.
A nyár teljes erejével megérkezett, és vele a könnyed nyári olvasmányok is felkerültek a Bookline júliusi sikerlistájára. Első helyet vívott ki egy napló, amelynek szerzője azt kéri, hogy tegyük tönkre a könyvét, második a júliusban elhunyt Esterházy Péter utolsó könyve, míg harmadik a már múlt hónapban is sikerlistás Miután elvesztettelek című szerelmes regény.
Az Árpád-házi király születésének 970. évfordulója alkalmából augusztus 7-én emléktáblát avattak, melyet a Kaszonyi Középiskola egyik épületének falán helyeztek el. Szent László 930 éve a település határában mért vereséget a támadó kunok seregére.
Mi a legkedvesebb születésnapi ajándék egy hároméves kislánynak? Hogyan lehet megoperálni egy játékbabát? Mit csinál a család, ha beteg van a háznál? Hogyan lesz tündér egy kisóvodásból? Minderről szól rímekben és képekben Csesznák András és Csesznák Vera mesekönyve humorral, játékossággal fűszerezve. A Lapibaba oviba megy című történet a legkisebbeket szólítja meg.
Dupka György: Szolyvai Emlékpark — 70 éve történt… Szolyvai Emlékparkbizottság, 2016.
A Boksay József Kárpátaljai Megyei Szépművészeti Múzeum igazgatójának személyéről augusztus 3-án döntöttek.
Nemrég jelent meg angol nyelvterületen a nyolcadik Harry Potter-könyv, amit ősszel a magyar olvasók is a kezükbe vehetnek!
End of content
End of content