Mikita: a belső-ukrajnai menekültek a megye teljes jogú lakosai
A kormányzó szerint ezek az emberek itt képzelik el a jövőjüket.
A kormányzó szerint ezek az emberek itt képzelik el a jövőjüket.
Az ukrajnai háború során elkövetett bűncselekményekért.
Az Európai Bizottság biztosítani fogja, hogy a közös nyomozócsoporton keresztül támogatott vizsgálatokat egységes és együttműködő módon folytassák le.
A Vatikán szerint mindkét félnek fel kellene hagynia a másik támadásával.
A videót provokációnak és félretájékoztatási kampánynak minősítették.
A semlegesség nem egyenlő a közömbösséggel – szögezte le Van der Bellen.
Németország továbbra is kiáll Ukrajna mellett.
Taskentből a G20-csoport külügyminisztereinek találkozójára utazott az indiai Újdelhibe.
A leginkább szükséges lépés az orosz csapatok kivonása Ukrajnából – mondta.
Az ICC főügyésze már vizsgálja az ukrajnai helyzetet.
End of content
End of content