Szijjártó: arra kell koncentrálni, hogy mielőbb megkezdődhessenek a béketárgyalások
A külügyminiszter szerint a béke az egyetlen megoldás.
A külügyminiszter szerint a béke az egyetlen megoldás.
Kényszersorozással egyetemistákat és idős embereket hívnak be elmondása szerint.
Mondván, hogy a fegyverek biztosíthatják „a közös nagy győzelmet”.
A király egyértelmű támogatásáról biztosította Ukrajnát.
„Mi ennyit tudunk tenni.”
A külügyminiszter az ENSZ BT ülésén szólalt fel New Yorkban.
Magyar Levente Lembergben tárgyalt július 19-én.
Borrell szerint az európai uniós tagállamoknak továbbra is ki kell állniuk döntéseik mellett, és folytatniuk kell a nyomásgyakorlást.
Putyin szerint Oroszország nem fog évtizedekre visszaesni és elszigetelten fejlődni az ellene bevezetett korlátozások miatt.
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) júliusi jelentésében jelentősen rontja a világgazdaság idei várható teljesítményével kapcsolatos előrejelzését.
End of content
End of content