Kaczynski: Lengyelország hajlandó amerikai nukleáris fegyvereket fogadni
A lengyel miniszterelnök-helyettes szerint ez jelentősen növelné az elrettentő erőt Moszkvával szemben.
A lengyel miniszterelnök-helyettes szerint ez jelentősen növelné az elrettentő erőt Moszkvával szemben.
Mikita szerint Kárpátalja megbízható hátországa Ukrajnának.
Csernyihivben továbbra is intenzívek a rakétatámadások.
Oroszország kiemelten kezeli a katonai műveleteket a szakadárok által ellenőrzött régióban.
A NATO-főtitkár szerint Oroszország szándékai kizárólag cselekedetei, és nem szavai alapján ítélhetők meg.
Az ukrajnai háborúnak a közvetlen konfliktusövezeten messze túlterjedő súlyos gazdasági hatásai lesznek.
Az amerikai tisztségviselő szerint Fehéroroszország felé vonulnak el.
Vélhetően szándékosan engedték szabadon.
Kijelentette, hogy azért nem távoztak, mert nem hagyhatták hátra elesett és megsebesült társaikat.
A szlovák „TA3” TV műsorában beszélt Viktor Mikita.
End of content
End of content