Szijjártó: Magyarország garantálja a biztonságos körülményeket a Vöröskereszt számára

Magyarország továbbra sem szállít fegyvereket Ukrajnának, így a jövőben is garantálni tudja a biztonságos körülményeket a Vöröskereszt Nemzetközi Bizottságának (ICRC) ukrajnai humanitárius tevékenysége számára – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Debrecenben.

    A tárcavezető felkereste az ICRC logisztikai központját a hajdúsági városban, majd hangsúlyozta, hogy a szervezet azért működhet hazánkban biztonságban, mert a kormány nem szállít fegyvereket Ukrajnának és nem engedélyezte halált okozó fegyverek közvetlen átszállítását.
    Mint rámutatott, ennek köszönhetően a magyar-ukrán határon biztonságos az átkelés, az ICRC ezért döntött úgy, hogy Debrecenben hozza létre logisztikai központját.
Szijjártó Péter leszögezte: “továbbra is biztosítjuk természetesen a Vöröskereszt számára mindazokat a feltételeket, amelyek nyomán hatékonyan tudnak segíteni az Ukrajnában nehéz helyzetben lévő embereknek és azoknak, akiknek menekülniük kell”.
    A miniszter emellett aláhúzta, hogy a szomszédos országban zajló háború súlyos kockázatot jelent Magyarország számára, a kormány legfontosabb feladata pedig most a magyar emberek biztonságának megvédése.
    “Ugyanakkor minden idők legnagyobb magyar humanitárius akciója zajlik, amelynek keretében sok tízezren dolgoznak Magyarországon annak érdekében, hogy a hozzánk érkező menekülteket segíteni tudjuk, illetve segélyeket tudjunk küldeni Kárpátaljára és Ukrajna egész területére” – tette hozzá.

Forrás: MTI