Truss: tovább kell erősíteni a Moszkva elleni szankciókat
A nemzetközi közösség „hatalmas horderejű intézkedéseket hozott Oroszországgal szemben.
A nemzetközi közösség „hatalmas horderejű intézkedéseket hozott Oroszországgal szemben.
Oroszország teljesíti minden kötelezettségét, hogy energiahordozókkal lássa el Európát és a világ más régióit – jelentette ki Vlagyimir Putyin.
Megengedhetetlen, hogy az ukrajnai háborúban az orosz katonai műveletek az emberirtás jegyeit viselik – mondta a lengyel elnök.
A Nemzetközi Atomenergia Ügynökség néhány napja már nem kap adatokat a csernobili és zaporizzsjai atomerőművek működéséről.
Kuleba szerint van kilátás érdemi megbeszélésre és megoldások keresésére.
Lavrov azzal vádolta az ukrán „nacionalistákat”, hogy civileket használnak emberi pajzsként.
Az elnök azt üzeni Putyinnak: “Állítsuk meg a háborút, kezdjünk beszélni. Ez ilyen egyszerű”.
Vlagyimir Putyin orosz elnök visszautasított minden, az Egyesült Államok által az ukrajnai konfliktus enyhítésére felkínált lehetőséget.
„Megvédjük az érdekeinket, mindent szigorúan az érdekeinknek megfelelően fogunk tenni” – mondta.
A hírt Olaf Scholz német kancellár jelentette ki.
End of content
End of content