Orosz Ildikó az oktatás nyelvi helyzetéről számolt be Kijevben
Orosz Ildikó részletesen kifejtette, hogy a 2017-ben elfogadott oktatási törvény hátrányosan érinti a kárpátaljai magyar oktatást.
Orosz Ildikó részletesen kifejtette, hogy a 2017-ben elfogadott oktatási törvény hátrányosan érinti a kárpátaljai magyar oktatást.
Kiemelte: míg tavaly az ukránoknak mintegy 43 százaléka jelezte, hogy hajlandó beoltatni magát, ez az arány idén már ötven százalék fölé nőtt.
Denisz Smihal miniszterelnök beszélt az újításokról.
Az Európa Tanács küldöttségével találkoztak Kijevben a kárpátaljai magyarság képviselői.
Hangsúlyozta: készen állnak a találkozóra.
Ennek elsősorban a vírus veszélyes mutációinak az elterjedése lehet az oka.
Magyarország érdeke egy erős és virágzó Ukrajna.
Kuzin szerint a közeljövőben még a beoltottak sem vehetik le a védőmaszkot zárt, nyilvános helyeken.
A hírt Ihor Kuzin tisztifőorvos közölte.
Pénteken egy 47 éves vinnicjai férfi vesztette életét nemsokkal azután, hogy beoltották.
End of content
End of content