Szijjártó: Magyarország mindig kiállt Ukrajna területi integritása és szuverenitása mellett
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter orosz kollégáját, Szergej Lavrovot fogadta Budapesten.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter orosz kollégáját, Szergej Lavrovot fogadta Budapesten.
Marija Zaharova közölte, hogy Oroszország „rögzíteni fogja a fórumon részt vevő országok álláspontját”, és „levonja majd a megfelelő következtetéseket”.
Zelenszkij szerint a Platform résztvevőinek közösen kell rákényszeríteniük Oroszországot, hogy tárgyaljon Krímről.
Áder hangsúlyozta, hogy Magyarország a „rokon fájdalom” miatt és a nemzetközi jog iránti elkötelezettség okán is kiáll Ukrajna mellett.
Közölte: még mindig nem érti, ki ad garanciát Ukrajna gazdasági biztonságára 2024 után, amikor lejár a gáztranzitszerződés.
Németország támogatja, hogy újabb szankciókat vezessenek be Oroszországgal szemben, ha az megpróbálja „fegyverként használni” Ukrajnával szemben az Északi Áramlat-2 gázvezetéket.
Az orosz elnök pénteken Angela Merkel német kancellárral folytatott tárgyalást Moszkvában.
A török elnök szerint Európa azzal, hogy lezárja határait, nem helyezheti kívül magát a problémán.
Hangsúlyozta, „nekünk kellett alkalmazkodni, túlélni, újrakezdeni, csakúgy, mint elődeinknek oly sokszor az elmúlt ezer évben”.
Szerinte a puccs az ő és a Jelcin szilárd álláspontjának, valamint moszkvaiak ezreinek bátorságának köszönhetően bukott meg.
End of content
End of content