Szijjártó: Magyarország az utóbbi években is nagylelkűen támogatta Ukrajnát

Magyarország az utóbbi években is „rendkívül nagylelkűen” támogatta Ukrajnát, ugyanakkor továbbra is határozottan elvárja a kárpátaljai magyar közösség jogainak tiszteletben tartását – hangoztatta Szijjártó Péter magyarországi külgazdasági és külügyminiszter szerdán Rigában.

Szijjártó a NATO külügyminiszterek találkozóján, ukrán és georgiai kollégájával, Dmitro Kulebával és David Zalkalianival folytatott találkozója előtt elmondta, hogy Magyarország a feszültségek ellenére sem szüntette be Ukrajnának nyújtott támogatását az utóbbi években.
    Példaként említette, hogy nyugati irányból a legtöbb földgáz tavaly Magyarország felől érkezett Ukrajnába, illetve a kormány több ezer olyan ukrán gyerek számára biztosított nyaraltatást, akiknek a szülei érintettek voltak a keleti harcokban. Emellett ukrán katonák tucatjai kaptak kórházi kezelést, Magyarország több mint száz lélegeztetőgépet adományozott Ukrajnának, és továbbra is pénzügyi támogatást nyújt kórházaknak, kulturális intézményeknek, iskoláknak, templomoknak.


    „Rendkívül nagylelkűek vagyunk, és folytatni is fogjuk ezt a gyakorlatot” – fogalmazott. Ugyanakkor reményét fejezte ki, hogy az ukrán hatóságok a jövőben tiszteletben fogják tartani a magyar közösség jogait, ugyanis szerinte most folyamatosak a jogsértések. Majd ismételten felszólított az elvett kisebbségi jogok visszaadására.

   Szijjártó Péter a NATO-tagállamok esetleges ukrajnai fegyverszállításával kapcsolatban arról számolt be, hogy a kérdést meg fogják vitatni a nap folyamán a katonai szövetség külügyminisztereinek ülésén.
    „Nekünk az számít, hogy a térségben béke legyen, miután nagyon rossz emlékeink vannak a hidegháború idejéből” – közölte, hozzátéve, hogy Közép-Európa mindig a vesztese volt annak, ha konfliktus volt Kelet és Nyugat között.
    „Békés és stabil körülmények között akarunk élni, és szeretnénk, ha ezt mindenki tiszteletben tartaná” – szögezte le.
    

Forrás: MTI