Bocskor Andrea: az Európai Bizottság megerősítette kiállását a kárpátaljai magyarság mellett
A képviselő szerint határozottabb fellépésekre lenne szükség az EU részéről Ukrajna felé.
A képviselő szerint határozottabb fellépésekre lenne szükség az EU részéről Ukrajna felé.
„Az orosz csapatok jelentős része továbbra is az ukrajnai határon marad.”
Blinken ma találkozik Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel és Denisz Smihal kormányfővel is.
„Ha Oroszország lépéseket tesz ebben az irányban, mi is így teszünk” – mondta Blinken a londoni értekezletet bevezető sajtóértekezletén.
A KMKSZ elítéli az újabb magyarellenes akciót, mely során ismeretlen tettesek fenyegető tartalmú plakátokat ragasztottak ki Beregszászban.
A találkozón Zelenszkij és Duda közös nyilatkozatot írtak alá Ukrajna európai uniós távlatairól, amely témában Lengyelország változatlanul támogatja Kijevet.
Hangsúlyozta, hogy anyák napján tisztára lehet mosni azt is, ami bepiszkolódott, elszürkült.
Arra hívta fel a figyelmet, hogy az újságírók munkakörülményei egyre kedvezőtlenebbek.
Jelenleg Ukrajnában hat megye sárga, nyolc pedig narancssárga besorolásban szerepel.
A külügyi szóvivő szerint Washington nem kíván lemondani az Oroszországra történő példátlan nyomásgyakorlásról és alaptalan vádaskodásról.
End of content
End of content