Biden: Washington többé nem huny szemet Moszkva tevékenységei felett
Biden elmondta, hogy ezt közölte Vlagyimir Putyin orosz elnökkel múlt héten folytatott telefonbeszélgetésük során.
Biden elmondta, hogy ezt közölte Vlagyimir Putyin orosz elnökkel múlt héten folytatott telefonbeszélgetésük során.
Hozzátette, az államtitkárság évek óta kiemelten támogatja a külhoni magyar családokat és az őket körülvevő „védőhálót”.
Az elnök elmondta: Ukrajna nem támogat egy agresszor állam által finanszírozott propagandát, amely aláássa az ország törekvéseit az európai és euro-atlanti integráció felé vezető úton.
A képviselők hangsúlyozták: az ukrajnai hatóságok egyik esetben sem vizsgálták ki a történteket.
Schanda Tamás bejegyzésében az áll, hétfőn egyeztetett Orosz Ildikóval, a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség elnökével a beregszászi II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola és a kárpátaljai magyar szakképzés helyzetéről.
2020 decemberében a reálbér 14,2 ezer hrivnya volt, vagyis 10%-kal növekedett 2019 decemberéhez képest.
Köszönetnyilvánítás.
A politikus a közeljövőben nem lát esélyt arra, hogy pozitív irányba mozduljanak el a kétoldalú kapcsolatok.
Zelenszkij elmondta, hogy bízik abban, hogy sikerül véghezvinni a létszámcsökkentést.
„Elkötelezettek vagyunk a kölcsönös tisztelet alapjához visszatérni a kétoldalú kapcsolatokban azon egyszerű igazságnál fogva, hogy sokkal jobb jóban lenni mint rosszban.”
End of content
End of content