KMKSZ tervei Beregszász és térsége fejlesztésével kapcsolatban
Orosz Ildikó megyei képviselő a KMKSZ frakció eredményeiről, valamint jelenlegi és távlati terveiről nyilatkozott.
Orosz Ildikó megyei képviselő a KMKSZ frakció eredményeiről, valamint jelenlegi és távlati terveiről nyilatkozott.
Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnököt ezentúl a kijevi diplomácia tisztség nélkül, csak a nevén nevezi meg
Volodimir Zelenszkij olyan jogokat kér a szlovákiai ukránoknak, melyektől megfosztotta az ukrajnai kisebbséget.
Annak ellenére, hogy kis közösség vagyunk a mi kérdésünk, a mi jogainknak kérdése fontos és valóban európai ügy.
Ha nincsenek konkrét tervek, hiányzik az anyagi fedezet, akkor talán illenék beismerni. A szomszédoknak pedig megköszönni a segítséget…
Ha az ukrán és az angol mellé diákjaink többségének anyanyelvét, a magyart is hozzátesszük, láthatjuk, hogy az anyanyelven, vagyis magyarul elvégzett középiskolára építve is megalapozható a többnyelvűség.
Az itt ülő fiatalok serege a bizonyíték arra, hogy anyanyelvű oktatás mellett is megtanulnak ukránul.
Az Európai Bizottság szerdán bemutatott új migrációs és menekültügyi javaslatcsomagjában hiába nevezik át a kvótát másnak, attól még kvóta marad, és azt Magyarország ellenzi – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök Brüsszelben.
A kárpátaljai magyar közösség első számú tudományos fellegvára ez az intézmény, amelynek fennmaradásáért és működéséért a Magyar Kormány kész tenni a helyi magyarság szülőföldön való boldogulásának biztosítása érdekében.
Magyarország kormányának nemzetpolitikai alapvetése az, hogy minden magyar felelős minden magyarért.
End of content
End of content