Kijev: Magyarország a KMKSZ propagálásával beavatkozott Ukrajna belügyeibe

Az ukrán külügyminisztériumot „mélységesen elszomorítja, hogy Budapest hivatalosan beavatkozott Ukrajna belügyeibe azzal, hogy az ukrajnai helyhatósági választások napján a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség mellett kampányolt.”

Az ukrán külügy sajtószolgálata szerint „Magyarország arcátlanul megerősítette közvetlen beavatkozását Ukrajna belügyeibe és alattomos csapást mért Ukrajna következetes erőfeszítéseire, melyeket az ukrán–magyar kapcsolatokban fennálló problémák konstruktív megoldása érdekében tesz”.

A minisztérium úgy véli: a „magyar származású ukrán állampolgárok” fontos és szerves részét képezik az ukrán közösségnek és megvan minden szükséges joguk és lehetőségük, hogy szabadon megválasszák önkormányzati képviselőiket.

A közlemény szerint Budapest megsértette Ukrajna jogszabályait és nem hagyott más lehetőséget, mint hogy Kijev keményen reagáljon ezekre a lépésekre a nemzetközi gyakorlatnak és az ukrajnai jogszabályoknak megfelelően.

„A magyar fél részétől az érzelmek felfokozása és Ukrajna állampolgárainak provokálása arra, hogy megsértsék Ukrajna Alkotmányát és törvényeit, kudarcra van ítélve” – írják.

Kárpátalja.ma