Tőkés László: az erdélyi magyarok ne csak szavazzanak, hanem válasszanak is az önkormányzati választásokon
A politikus arra kéri az erdélyi magyarokat, hogy szeptember 27-én mind szavazati, mind választói jogukkal éljenek.
A politikus arra kéri az erdélyi magyarokat, hogy szeptember 27-én mind szavazati, mind választói jogukkal éljenek.
Magyarország az euroatlanti csatlakozási folyamatban minden ukrán törekvést korlátozni, vétózni fog, amíg ilyen lesz Kijev hozzáállása.
Az uniós szolgálat közleményében kiemelte, az EU nem ismeri el az orosz jogszabályok nemzetközi joggal ellentétes érvényesítését a Krím félszigeten és Szevasztopolban.
A megkérdezettek 52%-a gondolja úgy, hogy az ország rossz gazdasági helyzete a hatóságok alkalmatlansága miatt alakult ki.
„Amennyiben az állam vonakodik párbeszédet folytatni a néppel, úgy Fehéroroszország könnyen belefuthat egy a Majdanhoz hasonló (helyzetbe)”
Az Európai Unió feláldozza saját érdekeit, amikor büntetőintézkedéseket vezet be Oroszország ellen.
A főút mentén száll a füst: az egyik kapuban sátrakat állítanak és bográcsgulyást főznek, néhány méterrel távolabb saslikot is kínálnak, másutt lángos, sült krumpli és sült virsli várja az odatévedőket. Az ételt hideg csapolt sörrel vagy kvásszal kísérhetik le.
A kormány fontosnak tartja és figyel a határ menti településeken élők véleményére.
Amennyiben nem javul a helyzet, drasztikus döntéseket kell majd hozni – jelentette ki az Ukrán Egészségügyi Minisztérium.
Izrael a koronavírus-járvány miatt az ukrajnai Umanban tartott zsidó újévi zarándoklatok korlátozását kérte.
End of content
End of content