Kravcsuk: nem hagyjuk figyelmen kívül a Steinmeier-formulát
A minszki ukrán küldöttség új vezetője, Leonyid Kravcsuk a tárgyalási folyamattal kapcsolatban értekezett. Erről augusztus 4-én a 112 Ukrajna TV-csatornán beszélt.
A minszki ukrán küldöttség új vezetője, Leonyid Kravcsuk a tárgyalási folyamattal kapcsolatban értekezett. Erről augusztus 4-én a 112 Ukrajna TV-csatornán beszélt.
Tisztelt Világi és Egyházi Méltóságok! Szeretett végzőseink, diákjaink, Kollégák! Egy rendhagyó tanév rendhagyó oklevélátadóján lehetünk együtt, aminek nagyon örülünk. Hiszen még egy hete is kétséges volt, hogy egyáltalán összegyűlhetünk, és személyesen adhatjuk át a megérdemelt okleveleket kedves végzőseinknek, szülők és nagyközönség nélkül, de legalább együtt vagyunk.
Egy kedden bemutatott kisfilmben Károly walesi herceg arra biztatja a romániaiakat, hogy a járvány idején fedezzék fel saját hazájuk látványosságait, hagyományait, ízeit.
Az ENSZ javasolja Ukrajnának, hogy dolgozzon ki egy a törvényt a kisebbségi nemzetek és az őslakos népek jogainak érvényesülése ügyében – írta az UNIAN. Emellett nyelvi képzési programok bevezetését is indítványozta.
A kisebbségi jogvédelem pótolhatatlan garanciákat jelent az összmagyarság számára a Kárpát-medencében és a diaszpórában élők részére egyaránt – hangsúlyozta a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős miniszteri biztosa hétfőn a kilencedik Kisebbségvédelem Európában című nyári egyetem résztvevőit köszöntve.
A porajmosról emlékezett meg augusztus 2-án Olekszij Petrov, Kárpátalja kormányzója. A gyásznap kapcsán közleményt adott ki a Kárpátaljai Megyei Állami Adminisztráció.
Egyszer volt, hol nem volt, az Óperenciás tengeren is túl, létezett egy ország: Szivárványlak. Az uralkodó királyok egy időben nagyon ellene voltak a sokszínűségnek, mindent egységesíteni szerettek volna. Még a szomszédos királyságokkal is sokszor összerúgták a csillámport emiatt. Egyszer aztán egy furcsa kór ütötte fel a fejét a világban. Nem kerülhette el a bajt Szivárványlak…
Ha Munkács felől érkezünk Beregszászba, az ardai hegyoldalon messziről láthatunk egy szürke épületet, amelyről talán nem sokan tudják, hogy jelenleg egy tudományos központnak ad helyet. Megkértem Hapcsuk Emilt, a geofizikai állomás mérnökét, meséljen munkájáról, sokak által nem ismert tevékenységéről, valamint a földrengésekről, melyet néhány évvel ezelőtt már térségünk is megismert.
Az ukrán külügyminisztériumban aggodalommal fogadták Íjgyártó István kijevi magyar nagykövetnek a napokban adott egyik sajtónyilatkozatát, amelyben arról beszélt, hogy Budapest folytatja a NATO-Ukrajna bizottság miniszteri szintű értekezleteinek bojkottálását – közölte Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter pénteki kijevi online tájékoztatóján.
A roma holokauszt áldozataira való emlékezés kulcsszerepet játszik a társadalom széles rétegeiben táplált rasszizmus és diszkrimináció elleni küzdelemben – jelentette ki Dunja Mijatovic, az Európa Tanács emberi jogi biztosa a roma holokauszt augusztus 2-án esedékes emléknapja alkalmából pénteken.
End of content
End of content