Petrícek: a Cseh Köztársaság nem ismeri el a Krím annexióját
Csehország nem fogja megváltoztatni elutasító álláspontját a Krím félsziget orosz megszállása ügyében – jelentette ki Tomás Petrícek cseh külügyminiszter kedden Prágában.
Csehország nem fogja megváltoztatni elutasító álláspontját a Krím félsziget orosz megszállása ügyében – jelentette ki Tomás Petrícek cseh külügyminiszter kedden Prágában.
Olekszij Orzsely ukrán energetikai és környezetvédelmi miniszter szerint a földgáz kifizetésének megosztása nem befolyásolja annak fogyasztói költségeit. Hozzátette: a lakosság megnyugtatása érdekében dolgoznak azon, hogy ismét egy számlába foglalják a díjakat – mondta a Szvoboda szlova nevű politikai műsorban.
Az MTA Elnöksége állást foglalt az ukrán parlamentnek a magyar nyelvű oktatást is érintő törvénytervezetéről. Lovász László, az MTA elnöke felkérésére az állásfoglalás szövegét Kertész András, az MTA Nyelv- és Irodalomtudományok Osztályának elnöke, Zsoldos Attila, az MTA Filozófiai és Történettudományok Osztályának elnöke és Pléh Csaba, az MTA Közoktatási Elnöki Bizottság elnöke fogalmazták meg.
Törökország támogatja Ukrajna területi egységét és továbbra sem ismeri el a Krím félsziget Oroszország általi törvénytelen elcsatolását – szögezte le Recep Tayyip Erdogan török államfő Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel hétfőn Kijevben tartott közös sajtótájékoztatójukon.
Ukrajna ragaszkodik ahhoz, hogy megkapja a Teherán mellett lelőtt ukrán utasszállító repülőgép feketedobozait abban az esetben, ha Iránban nem sikerül kinyerni a rajtuk lévő információkat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök egy vasárnap este sugárzott tévéinterjúban.
Ön kisnyugdíjas, de semmire nem futja az időskori juttatásból? Ha megvásárolja a szükséges gyógyszereket, s némi konyhára valót, már nem marad pénz a gázszámlára? Van megoldás!
Az Európai Unió „lelkesen” várná vissza soraiba az esetleg függetlenné váló Skóciát, de ez nem jelenti azt, hogy automatikusan fel is venné – mondta vasárnap Donald Tusk.
A külhoni magyar közösségek és vállalkozók támogatása nem csupán magyar érdekeket szolgál, hanem az egységes Kárpát-medence fejlődését is elősegíti – mondta Kövér László házelnök
Magyarország és a világ magyarsága elvesztette a 20. századot, ezért közös feladatuk, hogy együtt lehessenek a 21. század nyertesei – mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter pénteken, Budapesten, a Rákóczi Szövetség Középiskolás Vezető Fórumán.
Köszönetemet fejezem ki a Bethlen Gábor Alap Zrt.-nek és a Kárpátaljai Magyar Könyvtárosok Egyesületének, hogy sikeres pályázat eredményeként a Gecsei Községi Könyvtár 2019-ben új multifunkcionális lézernyomtatóval gazdagodott.
End of content
End of content