Benkő: Közép-Európa biztonságáért közösen kell fellépni

Szlovákia és Magyarország védelmi miniszterei egyetértenek abban, hogy Közép-Európa biztonságáért közösen kell fellépni – mondta a honvédelmi miniszter szerdán Budapesten, sajtótájékoztatón.

    Benkő Tibor – a szlovák védelmi miniszterrel folytatott budapesti megbeszélései alapján – azt mondta: egyformán látják, érzik, tapasztalják, mi történik a nagyvilágban és Európában.

Azt is látják, hogy ezekkel a kihívásokkal szemben csak közös erővel, közös akarattal, közös munkával tudnak sikeresen védekezni – tette hozzá.

Jaroslav Nad’ azt is jelezte, hogy a Magyarország által – Közép-Európa biztonsága érdekében létrehozandó – hadosztály szintű parancsnokság előkészítő munkáiban Szlovákia is szeretne aktívan részt venni.

Emellett abban is megállapodtak, hogy minél előbb aláírják a két ország közötti közös légtérfelügyeletről szóló megállapodást – ismertették a miniszterek.