A Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség nyilatkozata
A Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség 2019. november 20-ai ülésének nyilatkozata
A Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség 2019. november 20-ai ülésének nyilatkozata
Washington ukrajnai politikáját beárnyékolta Rudy Giuliani, Donald Trump amerikai elnök személyes ügyvédje tevékenysége – jelentette ki helyi idő szerint csütörtök reggel kezdődött meghallgatásán David Holmes amerikai diplomata.
A határon túli autonómiaügyekkel foglalkozó miniszterelnöki megbízott szerint az Európai Parlamentnek (EP) fontosabbak az afrikai bevándorlók alapvető jogai, mint az őshonos kisebbségeké, akik mintegy 60 millióan élnek az unió területén.
A kormány mindent megtesz azért, hogy erősítse a nemzetrészek közötti kapcsolatokat, a nemzetpolitikát pedig elsősorban a fiatalokra lehet építeni – mondta Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára a csütörtökön első ízben megrendezett Határtalanul! – Több mint turizmus címmel szervezett konferencián.
Ukrajna hosszú távú megállapodásban érdekelt, Kijevnek nem felel meg az az orosz javaslat, hogy egy évre hosszabbítsák meg az ukrán-orosz gáztarnzitszerződést, jelentette ki Olekszij Honcsaruk ukrán miniszterelnök.
A szövetségek képviselői megvitatták a mezőkaszonyi és a homoki kistérségben december 22-én tartandó helyhatósági választások kérdéseit.
Tavaly szeptemberben fogadta el az ukrán parlament az új oktatási törvényt, mely nemcsak megnehezíti, de ellehetetleníti a nemzetiségi nyelven oktató iskolák helyzetét. A jogszabály értelmében a magyar oktatási intézményeknek az 5. osztálytól kezdve fokozatosan át kell térniük az ukrán nyelven történő oktatásra. Mindez ellentmond Ukrajna alkotmányának és kötelezettségvállalásainak is.
Oroszország senkit sem kíván megtámadni, az „orosz fenyegetés” puszta kitaláció – hangoztatta Vlagyimir Putyin orosz elnök egy szerdai moszkvai nemzetközi befektetői tanácskozáson.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerint a szakadárok vezette Donyec-medencei területeken csak azután lehet megrendezni a helyi választásokat, ha a területek már ukrán ellenőrzés alá kerültek, s ezt fel fogja vetni a „normandiai négyek” – azaz Ukrajna, Oroszország, Németország és Franciaország – december 9-i párizsi csúcstalálkozóján.
A közvetlen gázszállítás felújításáról tárgyalt Oroszország és Ukrajna – mondta Alekszandr Novak orosz energiaügyi miniszter újságíróknak szerdán Moszkvában.
End of content
End of content