Alekszandr Novak: a közvetlen gázszállításról tárgyalt Oroszország és Ukrajna
A közvetlen gázszállítás felújításáról tárgyalt Oroszország és Ukrajna – mondta Alekszandr Novak orosz energiaügyi miniszter újságíróknak szerdán Moszkvában.
A közvetlen gázszállítás felújításáról tárgyalt Oroszország és Ukrajna – mondta Alekszandr Novak orosz energiaügyi miniszter újságíróknak szerdán Moszkvában.
Az Ukrán Legfelsőbb Bíróság határozata értelmében jogszerű volt Miheil Szaakasvili volt odesszai kormányzó, egykori georgiai elnök visszatoloncolása Ukrajnából Lengyelországba 2018. február 12-én – közölte szerdán a bíróság sajtószolgálata.
Ideje, hogy Oroszország teljesítse a kelet-ukrajnai fegyveres konfliktus rendezésére született minszki megállapodásokban vállalt kötelezettségeit – szólította fel Moszkvát Heiko Maas német külügyminiszter kedden Kijevben.
Komolyan fontolgatja, hogy tanúvallomást tegyen az Ukrajna körüli vitában zajló képviselőházi meghallgatásokon – jelentette be Donald Trump amerikai elnök az egyik hétfői Twitter-bejegyzésében.
Hanna Novoszad oktatásügyi miniszter szerint több tanár van alkalmazva az országban, mint amennyire szükség van – hangzott el az 1+1 tévécsatorna élő adásában november 19-én.
A gáztranzitszerződés egyéves meghosszabbítására tett hivatalos javaslatot hétfőn az ukrán Naftogaznak az orosz Gazprom állami gázipari vállalat.
1918 novemberében egy Budapestről hazaérkező mezővári lakos így interpretálta azt a tényt, hogy Magyarországon győzött az őszirózsás forradalom, és Károlyi Mihály vezetésével új kormány alakult. Az Osztrák–Magyar Monarchia összeomlása következtében a társadalmi élet oly sok területére kiterjedt zűrzavar az északkelet-magyarországi vármegyékben az első világháború viszontagságai után az addigiaktól is sanyarúbb állapotokat eredményezett.
Nincs köze az illetékes nemzetközi bíróság ítéletéhez annak, hogy Oroszország visszaszolgáltatta Ukrajnának az ukrán haditengerészetnek a tavaly november 25-i kercsi incidens során lefoglalt három vízi járművét – jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője újságíróknak hétfőn Moszkvában.
A nemzetpolitikai államtitkár a Magyar Hírlapnak beszélt a Kárpátaljáról kiutált magyar ösztöndíjasokról, a határontúli vegyespártokról és az ukrán–magyar viszony változásairól.
A Magyar Állandó Értekezlet (Máért) ismét hitet tett eredeti statútuma mellett, azaz, hogy a szervezet az etnikai alapú magyar pártok szövetsége és tanácskozási fóruma – mondta Semjén Zsolt nemzetpolitikáért, nemzetiségekért és egyházügyekért felelős miniszterelnök-helyettes a Magyar Állandó Értekezlet (Máért) pénteki budapesti plenáris ülése utáni sajtótájékoztatón. Potápi Árpád János nemzetpolitikai államtitkár bejelentette: 2020-ban a kormány által…
End of content
End of content