Rutte: Ukrajna támogatása nem jótékonykodás
„Továbbra is Oroszország jelenti a legkomolyabb fenyegetést a tagországok biztonságára” – szögezte le.
„Továbbra is Oroszország jelenti a legkomolyabb fenyegetést a tagországok biztonságára” – szögezte le.
„Alig várom azt a napot, amikor Ukrajna a szövetség tagjaként lesz majd jelen.”
Leszögezte: ez azt jelentené az ukrán nép számára, hogy nincs egyedül.
Az ukrán elnök szerdán ismertette a parlamentben az öt pontból álló győzelmi tervet.
Véget kell vetnünk ennek a körforgásnak: az oroszok rombolnak, mi újraépítünk – mondta.
A tizenhat európai államot tömörítő csoport mostani találkozójának fő témája a transzatlanti kapcsolatok elmélyítése a globális kihívások és fenyegetések idején.
A szavazás kezdeményezői érdekes indokokra hivatkozva törölték a véleménynyilvánítást.
Részt vett az Ukrajna-Délkelet-Európa csúcstalálkozón.
A szervezet és az általa működtetett énekkar aktívan részt vesz Kárpátalja kulturális életében.
Rutte hangsúlyozta: a NATO-nak többet kell tennie Ukrajna megsegítéséért.
End of content
End of content