Lázár: nem csökkenhetnek a kárpátaljai magyarok jogai
Nem csökkenhetnek a kárpátaljai magyarok jogai – fogalmazta meg elvárását a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.
Nem csökkenhetnek a kárpátaljai magyarok jogai – fogalmazta meg elvárását a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.
Töretlen lendülettel folytatódnak a diaszpóra támogatását célzó programok, és megvan az egymilliomodik új magyar állampolgár – összegzett a nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes a Magyar Diaszpóra Tanács ülése közben tartott sajtótájékoztatón csütörtökön Budapesten.
Ivica Dacic szerb külügyminiszter konzultációra hazarendelte Rade Bulatovicot, Szerbia ukrajnai nagykövetét – jelentette szerdán a Jevropejszka Pravda a szerb külügyminisztérium weboldalán megjelent tájékoztatás nyomán. A tervek szerint a szerb külügyek irányítója megvitatja a nagykövettel a két ország kapcsolatainak aktuális kérdéseit, illetve az ezekkel kapcsolatos „további intézkedéseket”.
Az Egészségügyi Minisztérium tisztviselőinek szakmaiatlan döntései következtében ukrán egészségügyi dolgozók tízezrei maradhatnak munka nélkül – jelentette ki parlamenti felszólalásában Ihor Surma, a Legfelső Tanács
Kijevet aggodalommal tölti el Magyarország azon álláspontja, hogy akadályozza a NATO-Ukrajna bizottság ülésének összehívását – jelentette ki szerdán Brüsszelben ukrán újságíróknak Ivanna Klimpus-Cincadze európai integrációért felelős ukrán miniszterelnök-helyettes.
Képtelenség, hogy Paul Manafortot, Donald Trump amerikai elnök volt kampányigazgatóját Washingtonban az Egyesült Államok elleni politizálással vádolták meg – vélekedett Mikola Azarov volt ukrán miniszterelnök a
Mindkét ország polgárainak érdekeit sértené, és tovább bonyolítaná a helyzetet, ha Kijev úgy döntene, hogy megszakítja a diplomáciai kapcsolatokat Moszkvával – jelentette ki szerdán Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője.
A kijevi parlament nemzetbiztonsági és védelmi bizottsága javasolhatja, hogy a Donyec-medence visszaintegrálásáról szóló törvényjavaslat zárórendelkezései közé tegyenek bele egy olyan szövegrészt, amely kötelezi az ukrán kormányt a diplomáciai kapcsolatok megszüntetésére Oroszországgal – erősítette meg az orosz sajtóértesülést Ivan Vinnik ukrán parlamenti képviselő, a bizottság titkára szerdán újságíróknak.
Nagyon fontos, hogy az anyaországon kívül élő magyarság szülőföldjén tudjon maradni, boldogulni és gyarapodni – hangsúlyozta Szili Katalin miniszterelnöki megbízott a szabadkai Pannon RTV-nek a vajdasági Torontálvásárhelyen, ahol a Rákóczi Szövetség szórványösztöndíjainak átadásán vett részt kedden.
2017. november 7-én a néppárti frakció külügyi munkacsoportjának ülésén lehetőség nyílt eszmecserét folytatni Lilija Hrinevics ukrán oktatási miniszterrel a szeptember 5-én elfogadott új oktatási törvényről.
End of content
End of content