Lavrov szerint nem igazoltak az aleppói atrocitások
A humanitárius szervezetek nem erősítették meg, hogy atrocitásokra került volna sor Aleppó keleti részében – közölte az orosz külügyminiszter, Szergej Lavrov szerdán.
A humanitárius szervezetek nem erősítették meg, hogy atrocitásokra került volna sor Aleppó keleti részében – közölte az orosz külügyminiszter, Szergej Lavrov szerdán.
Az Európai Parlament által ma elfogadott alapvető jogok helyzetéről szóló éves jelentés nemzeti és nyelvi kisebbségeket érintő része, eltérően az előző évektől, kifejezetten erős lett.
Oroszország békeszerződés megkötésére, kompromisszumra fog törekedni Japánnal, álláspontja szerint a két ország között nincs területi vita – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök a Nippon TV (NTV) japán televíziónak és a Jomiuri Sinbun című napilapnak adott, az orosz hírügynökségek által kedden ismertetett interjújában.
Történelmi sikert ért el a magyar összefogás, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) és a Magyar Polgári Párt (MPP) együttműködése a vasárnapi romániai parlamenti választásokon – jelentette ki a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára hétfőn Budapesten, a Nemzetpolitikai Kutatóintézet konferenciáját megnyitó beszédében.
Komoly érdeklődés mutatkozik a közép-európai országok hadseregei körében a korszerűsített ágyúk, tarackok és aknavetők iránt, amelyek nagyon hatékonyak lehetnek olyan regionális konfliktusokban, mint amilyen néhány éve például a kelet-ukrajnai Donyec-medence térségében folyik – írja hétfőn a Hospodárské Noviny című cseh politikai és gazdasági napilap.
Az Egyesült Államokkal Szíria ügyében történő együttműködés hiánya az egyik oka annak, hogy az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezett aktivizálódott az arab országban – jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője hétfői moszkvai sajtóértekezletén.
Nyilatkozatban üdvözölte a nemrég lezajlott ukrán-magyar kormányfői találkozót az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ), amely egyúttal aggodalmát fejezte ki az utóbbi időben Ukrajnában tapasztalható kisebbségellenes megnyilvánulások miatt, és köszönetét fejezte ki a magyar kormánynak a Kárpátaljának nyújtott gazdaságfejlesztési támogatásért.
Az ukrán Naftogaz csak az idei második fél év alatt mintegy 70 millió dollárral többet fizetett ki az európai beszállítóknak annál, mintha szükségleteit a Gazpromnál szerezte volna be – jelentette ki Aleszandr Novak energiaügyi miniszter hétfőn Moszkvában.
Nacsa Lőrinc, az IKSZ elnöke szombati budapesti sajtótájékoztatója után az MTI-nek elmondta: vállalkozói fórumokkal, célzott gazdaságfejlesztési pályázatokkal is segítené a kárpátaljai fiatal vállalkozókat az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség. A kárpátaljaiakat is szeretnék bevonni a Kárpát-medencei magyar fiatal vállalkozók ernyőszervezetébe, amelynek létrehozását pár héttel korábban jelentették be.
Elmarad az országos átlagtól a vasárnapi romániai választásokon való részvételi arány – mondták szakértők az M1 aktuális csatorna Szemtől szembe című műsorában.
End of content
End of content