Szalipszki Endre beszéde a beregszászi 1956-os emlékmű avatásán
Az avatóbeszédek és köszöntők zárásaként az emlékműről és az alkotókról szeretnék szólni.
Az avatóbeszédek és köszöntők zárásaként az emlékműről és az alkotókról szeretnék szólni.
„Igényelheti a közüzemi szolgáltatások fizetésére igénybe vehető állami támogatást olyan személy, aki valójában nem is tulajdonosa még az adott lakásnak?
Közös nyilatkozatban üdvözölte Volodimir Hrojszman ukrán és Orbán Viktor magyar miniszterelnök 2016. november 26-án tartandó budapesti találkozóját a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ), fontos előrelépésnek nevezve az eseményt a kétoldalú kapcsolatok erősítése terén.
„A megosztottság és ellenségeskedés vírusának” a katolikus egyházban és a szélesebb társadalomban fenyegető terjedésére figyelmeztetett Ferenc pápa szombaton a 17 új bíboros beiktatására összehívott bíborosi találkozón.
Angela Merkel kancellár „nagyon elkötelezett a hatalom iránt”, ezért nagy a valószínűsége, hogy bejelenti, újra vállalná a jelöltséget a jövő évi választásokon – mondta Galló Béla politológus szombat reggel az M1 aktuális csatornán.
Gyermekkoromban sokat meséltek nekem nagyszüleim 1956-ról. Nem a forradalomról, az nem lett volna biztonságos, hátha a gyerek elkottyant valamit a hallottakról az iskolában.
„Saját pavilont szeretnék nyitni a városi piacon, amelyben különféle élelmiszereket árulnék, köztük házi készítésűeket is.
„Vásároltam egy lakást.
Német kancellárként nehéz a búcsú Barack Obama amerikai elnöktől, mert az utóbbi években kiváló volt Németország és az Egyesült Államok együttműködése, de „a demokráciát a változás élteti, így nyolc év után új elnök jön” – mondta Angela Merkel csütörtökön Berlinben a távozó amerikai elnökkel folytatott megbeszélése után.
Nicolas Sarkozy volt francia államfő „méltatlannak” találta, hogy a 2007-es elnökválasztási kampányának állítólagos törvénytelen líbiai finanszírozásáról kérdezte a műsorvezető csütörtök este a francia jobboldal elnökjelölt-állító választása előtti utolsó, harmadik tévévitában. A BFM hírtelevízió felmérése szerint a hét jelölt közül a nézők Francois Fillon volt miniszterelnököt találták a leginkább meggyőzőnek.
End of content
End of content