Szíriában még évekig nem lesz nyugalom
Még évekig elhúzódhat a konfliktus, mivel jelenleg nincs olyan erő, amelyik képes lenne irányítani az országot – mondja Szalai Máté Közel-Kelet-szakértő, a Külügyi és Külgazdasági Intézet kutatója.
Még évekig elhúzódhat a konfliktus, mivel jelenleg nincs olyan erő, amelyik képes lenne irányítani az országot – mondja Szalai Máté Közel-Kelet-szakértő, a Külügyi és Külgazdasági Intézet kutatója.
„Még 2006-ban nyugdíjba mentem.
Ukrajna magyarországi nagykövete a vidéki városok közül elsőként Debrecent látogatta meg. Ljubov Nepop szeptember 23-án gazdasági fórum elindításában állapodott Papp László polgármesterrel. A fórumot a tervek szerint novemberben rendezik meg a városban.
Az október másodikai népszavazás Európa, azon belül Magyarország és az egész magyar nemzet jövőjéről szól.
A jegyzetírónak általában az a feladata, hogy valamely logika mentén rendezze a hétköznapok szakadatlanul sorjázó eseményeit, lehetőség szerint úgy, hogy ezzel rámutasson a háttérben meghúzódó jelenségekre, tendenciákra, törvényszerűségekre, esetleg következtetéseket vonjon le a múlttal, jelennel és jövővel kapcsolatban. Igazán nehéz dolga akkor van a tollforgatónak, ha érzékeli ugyan a problémát, magyarázattal azonban nem szolgálhat a…
Nincs semmilyen kapcsolat az Oroszországgal szembeni büntetőintézkedések és az ukrajnai reformok, illetve az ukrán állampolgárok európai uniós vízummentességének kérdése között – szögezte le Kosztyantin Jeliszejev, az ukrán elnöki hivatal helyettes vezetője pénteken Kijevben tartott sajtótájékoztatóján.
Moszkva megvalósíthatatlannak és károsnak is tartja az atomfegyverek teljes betiltását célzó ENSZ-kezdeményezést – jelentette ki Mihail Uljanov, az orosz külügyminisztériumnak a fegyverzetek elterjedésének megakadályozásával és ellenőrzésével foglalkozó főosztályának vezetője a RIA Novosztyi orosz hírügynökség pénteki jelentése szerint.
Az uniós tagállamoknak létérdeke, hogy megállítsák Vlagyimir Putyin orosz elnök erőszakos nyomulását Ukrajnában, annak a következő célpontjai ugyanis ők maguk lehetnek – közölte szerdán Szanyi Tibor MSZP-s európai parlamenti képviselő, miután részt vett az EU és Ukrajna közötti Parlamenti Társulási Bizottság (PTB) ülésén.
Theresa May brit kormányfő azt ígérte az ENSZ-közgyűlés ülésén kedden elmondott beszédében, hogy országa továbbra is magabiztos, erős és bizalomra méltó partner lesz a nemzetközi politikában.
Az ukrán parlament kedden határozatot hozott, amelyben törvényellenesnek minősítette a múlt vasárnap megválasztott orosz alsóházat (állami duma) azért, mert a szavazást a bekebelezett Krím félszigeten is megtartották.
End of content
End of content