Brenzovics László közleménye
Kijelentem, hogy nem támogattam az ukrán haderő bővítéséről szóló törvényt.
Kijelentem, hogy nem támogattam az ukrán haderő bővítéséről szóló törvényt.
Az Egyesült Államok nyomást gyakorol az Oroszország elleni szankciókat ellenző európai államokra – közölte kedden Victoria Nuland amerikai külügyi államtitkár-helyettes egy szenátusi meghallgatáson a Szputnyik orosz hírügynökség beszámolója szerint.
Vlagyimir Putyin orosz elnök akciói aláaknázzák Kelet-Európa nemzetbiztonságát – mondta keddi beszédében a brit külügyminiszter.
Viktor Baloga szerint a hatalomban véghezvitt kozmetikai változtatások semmit sem javítanak az ország helyzetén, s néhány új név nem elég ahhoz, hogy a lakosság ismét bizalmat szavazzon a kormánynak.
Közvélemény-kutatás előzte meg a Krím félsziget Oroszországhoz csatolását – jelentette ki Vlagyimir Putyin a Rosszija 1 televízióban közölt interjúrészletben, amelyet a BBC orosz nyelvű portálja ismertetett kedden.
A budapesti memorandum nem kötelezte Oroszországot az ukrajnai erőszakos hatalomátvétel elfogadására – jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter kedden.
Használhatom-e anyanyelvemet a fegyveres erők (hadsereg, rendőrség) kötelékében?
Európának és az Egyesült Államoknak együtt kell működnie a kelet-ukrajnai tűzszünetről megkötött minszki megállapodás hatékony nemzetközi ellenőrzésének biztosítása érdekében – jelentette ki Barack Obama amerikai elnök, amikor hétfőn a Fehér Házban fogadta Donald Tuskot, az Európai Tanács elnökét.
Kijev halogatja a délkelet-ukrajnai politikai rendezési folyamat elindítását, és gyakran nem teljesíti a minszki megállapodások előírásait – mondta pénteken Berlinben az orosz sajtónak Grigorij Karaszin orosz külügyminiszter-helyettes.
Oroszország amellett van, hogy fejlessze kapcsolatait az Európai Unióval, mert ez mindkét fél érdeke – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz államfő, miután csütörtökön Matteo Renzivel tárgyalt Moszkvában. Az olasz miniszterelnök szerint Ukrajna minden területének biztosítani kell az autonómiát.
End of content
End of content