A szeparatisták véletlenül lőhették le a maláj utasszállítót

Szerző: | 2015.07.21., 11:05 | Nézőpont

A pénteken közzétett, a maláj utasszállító egy évvel ezelőtti lezuhanásával kapcsolatos új videofelvétel nagyon életszerű, és azt az érzetet erősíti, hogy az oroszbarát szeparatisták egy ukrán katonai gép helyett, véletlenül lőtték le a malajziai légitársaság MH17-es járatát – mondta a Külügyi és Külgazdasági Intézet vezető kutatója az M1 aktuális csatornán kedden.

Póti Lászlót azzal a videofelvétellel kapcsolatban kérdezték, amelyet pénteken tettek közzé az ausztrál napilap, a The Daily Telegraph online felületén, pontosan egy évvel azután, hogy a maláj utasszállító a Moszkva-barát szakadárok ellenőrzése alatt álló kelet-ukrajnai területen, feltehetően rakétatalálat következtében lezuhant. A felvételeken – amelyeket a szeparatisták készítették nem sokkal a katasztrófa után – a repülőgép roncsainál fegyveresek láthatók katonai gyakorlóruhában, amint kinyitják az utasok csomagjait, és a földre szórják azt, ami bennük van.

A szakértő azt mondta: a felvétel “nagyon-nagyon életszerű”, azt mutatja be, hogy az oroszbarát szeparatisták a füstölgő roncsok között átkutatják a terepet, és meglepetéssel konstatálják, hogy polgári repülőgépről van szó. Ez azt az érzetet erősíti, hogy a szeparatisták egy ukrán katonai gépet akartak lelőni, de véletlenül a maláj civil gépet találták el – vélekedett.

Azzal kapcsolatban, hogy Ukrajna és Oroszország kölcsönösen egymásra hárítja a felelősséget a repülőgép-katasztrófáért, a kutató hangsúlyozta: a főként a közösségi oldalakról származó közvetett bizonyítékok sokasága mind azt támasztja alá, hogy a tragédiát szeparatista erők területéről kilőtt rakéta okozta. Ha a videofelvétel nyomán bebizonyosodna, hogy a szeparatistákat Oroszország haditechnikával támogatja, akkor végre lelepleződne az az “orosz hazugsághalom”, hogy ők nem részesei ennek a háborúnak – fogalmazott Póti László.

Ennek nemcsak politikai, hanem nemzetközi jogi jelentősége is lenne – folytatta. Oroszország komoly hátrányba kerülne a tekintetben, hogy hogyan tudja magát elfogadtatni a nemzetközi közösségben az ukrán konfliktussal kapcsolatban. Továbbá Oroszország közvetlen érintettségének bizonysága felboríthatná azt a “békemenetrendet”, amelynek a lehetőségét a minszki megállapodások teremtették meg – tette hozzá a kutató.

A 2014. július 17-én történt szerencsétlenséget senki sem élte túl, 298-an haltak meg. Pénteken ortodox egyházi szertartás keretében tartottak megemlékezést a lázadók kezén lévő Kelet-Ukrajnában a katasztrófa áldozatairól, a legtöbb áldozatot számláló Hollandiában pedig az amszterdami Schiphol repülőtéren emlékeztek meg az róluk.

Pin It on Pinterest

Share This