Fantáziálás a magyar körzetről
Megszokhattuk, hogy Olekszandr Havros ungvári újságíró időnként előrukkol egy-egy magyarellenes fogalmazvánnyal.
Megszokhattuk, hogy Olekszandr Havros ungvári újságíró időnként előrukkol egy-egy magyarellenes fogalmazvánnyal.
Amennyiben Ukrajna továbbra is „megcsapolja” az Oroszországból Európába irányuló gázvezetékeket, megtörténhet, hogy Moszkva csökkenti az európai gázszállítást – hangoztatta csütörtökön Belgrádban az orosz elnök.
A választási információs plakátok ukrán nyelven, vagy pedig – a választáson résztvevő jelölt kérelme alapján – két nyelven készülnek, és az államnyelvi szöveg mellett megjelenhet a kisebbségi nyelvű szöveg is.
Vlagyimir Putyin orosz elnök azzal vádolta meg kedden a nemzetközi jogvédő szervezeteket, hogy elhallgatják az alapvető emberi jogok Délkelet-Ukrajnában zajló durva megsértését.
Készülhetnek-e magyarul a választási dokumentumok (pl. a választási bizottság jegyzőkönyvei)?
Az Oroszország által elcsatolt Krím félszigeten kiképzett zsoldosok mintegy százfős csapata érkezett a kelet-ukrajnai Donyeckbe, hogy a szakadár erők oldalán bekapcsolódjon a harcokba – írta hétfőn Dmitro Timcsuk, a kijevi katonapolitikai kutatóintézet vezetője Facebook-oldalán.
Ukrajna elnökének rendelete alapján a Központi Választási Bizottság (CVK) 2014. augusztus 27-én kiírta az előre hozott parlamenti választásokat, melyet 2014. október 26-án tartanak meg. Elemzők véleménye szerint a rendkívül nehéz helyzetben megrendezendő választás fordulópontot jelenthet az országnak a válságból való kilábalásában és elősegítheti a békének a megteremtését.
A napokban újabb sumákoló kijevi hivatalnok tette tiszteletét Kárpátalján. Ihor Hrinyiv, az államelnöki adminisztráció elnökének helyettese azért érkezett Ungvárra, hogy hivatalosan is beiktassa tisztségébe Vaszil Hubalt, a megye új kormányzóját, de természetesen nem mulasztotta el, hogy egy sajtótájékoztató erejéig bekapcsolódjék az itteni választási kampányba.
Kiírhatók-e magyar nyelven is a vészhelyzetre, veszélyre figyelmeztető feliratok (pl. Vigyázat, magasfeszültség!)?
Nincs realitása annak, hogy megváltoztassák a kelet-ukrajnai Luhanszk megye határát – jelentette ki Andrej Purgin, az önhatalmúlag kikiáltott Donyecki Népköztársaság első miniszterelnök-helyettese.
End of content
End of content