Újabb halottja van a belpolitikai válságnak
A Krímről érkező hírek szerint az orosz haderő nehézfegyverzetet von össze a félsziget északi részén.
A Krímről érkező hírek szerint az orosz haderő nehézfegyverzetet von össze a félsziget északi részén.
Takács Szabolcs helyettes államtitkár, politikai igazgató 2014. március 13-án az ukrán fél kérésére telefonbeszélgetést folytatott a kétoldalú kapcsolatokért felelős Danyilo Lubkivszki ukrán külügyminiszter-helyettessel, valamint hivatalában fogadta Jurij Muskát, Ukrajna budapesti nagykövetét is.
Oroszország már nem is leplezi hadseregének csapatmozgásait az ukrán határ mentén, de a moszkvai illetékesek azt állítják, a katonák csak gyakorlatoznak.
Oroszországnak azonnal vissza kell vonnia csapatait Ukrajna területéről – mondta ki csütörtöki határozatában az Európai Parlament (EP).
A korábbi ellenzék képviselői még alig ültek át a többségi széksorokba a kijevi Legfelsőbb Tanács üléstermében idén februárban, az új hatalom első döntéseinek egyike máris a 2012. augusztus 10-én életbe lépett nyelvtörvény hatályon kívül helyezése volt.
Ha az uniós szankciók harmadik fázisa életbe lép Oroszországgal szemben, annak komoly következményei lennének, „hosszú gazdasági háborúra” lehetne számítani – mondta Martonyi János külügyminiszter csütörtökön, az Országgyűlés nemzetbiztonsági és külügyi bizottságának együttes ülésén.
Az ukrán külügyminisztérium határozottan elítéli a vereckei magyar honfoglalási emlékmű ellen 2014. március 10-én elkövetett vandál cselekedetet, és felszólítja a belügyi tárcát, valamint Kárpátalja megye állami közigazgatási hivatalát az incidens lehető legrövidebb határidőn belüli kivizsgálására – közölte Jevhen Perebijnisz, az ukrán külügyminisztérium tájékoztatási főosztályának igazgatója szerdai kijevi sajtótájékoztatóján.
A CIA igazgatója szerint Oroszország „kétségtelenül” képes betörni Kelet-Ukrajnába. Hozzátette azonban, egyedül Vlagyimir Putyin tudja, sor kerül-e egy ilyen támadásra.
A Külügyminisztérium megdöbbenéssel értesült arról, hogy a magyar nemzeti ünnephez közeledve 2014. március 11-én éjszaka ismeretlenek a Vereckei Honfoglalási Emlékmű oltárkövét olajjal leöntötték és meggyújtották.
A nemzetpolitikai államtitkárság megdöbbenéssel értesült a vereckei magyar honfoglalási emlékművet ért újabb rongálásról, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség magyarellenes provokációnak értékeli a bűncselekményt.
End of content
End of content