Molnár Zsolt: Magyarország nemzetbiztonsági szervei felkészültek a fokozódó helyzetre

Magyarország nemzetbiztonsági szervei, mind katonai, mind polgári területen felkészültek az ukrajnai helyzetre, amelyről jelenleg azt lehet mondani, hogy fokozódik – jelentette ki Molnár Zsolt, szocialista országgyűlési képviselő az Országgyűlés nemzetbiztonsági és külügyi bizottságának együttes ülése után csütörtökön.

A nemzetbiztonsági bizottság elnöke azt mondta: Ukrajnában polgárháború reális veszélye is fenyeget. „Különösen figyelemmel kell lenni arra, hogy csaknem 200 ezer magyar honfitársunk jövőjéről van szó” – emelte ki Molnár Zsolt.
Balla Mihály, a külügyi bizottság fideszes elnöke arról tájékoztatott: a kárpátaljai magyarok biztonsági helyzete nem változott, továbbra sincsenek veszélyben. Elmondta továbbá, hogy az ülésen úgy döntöttek, hogy az események függvényében a jövőben is tart együttes üléseket Ukrajna ügyében a két bizottság.
Forrás: MTI