Ukrán sajtó: Pánikban az UMDSZ
2012. február 23-án a mukachevo.net hírportál Pánikban az UMDSZ címmel jelentetett meg egy cikket, ennek rövid összefoglalt tartalmát közöljük a továbbiakban.
2012. február 23-án a mukachevo.net hírportál Pánikban az UMDSZ címmel jelentetett meg egy cikket, ennek rövid összefoglalt tartalmát közöljük a továbbiakban.
A Legfelső Tanács elé kerülő törvényjavaslat szerint a 30. életévüket betöltött gyermektelen felnőtteket 17 %-os adóval sújtanák – olvashatjuk a mukachevo net oldalon.
Múlt héten az államfő felmentette hivatalából Andrij Kljujev első miniszterelnök-helyettest, s ezzel szinte egy időben a nemzetbiztonsági és védelmi tanács (SZNBO) titkárává nevezte ki. A politikus a Régiók Pártja (PR) alelnöke, a kormánypárt egyik meghatározó személyiségének számít, így az ukáz megjelenését követően azonnal megindultak a találgatások, s mindjárt három lehetséges magyarázat is felmerült a történtekre….
Azt már megszokhattuk, hogy a milliárdosok egyik kedvenc játékszere a magánrepülő (a másik a jacht, a harmadik…).
Tizenegy nyelven beszél az a fiatal, aki megnyerte Nagy Britanniában a legtöbb nyelvet beszélők versenyét. Mi lehet a titka?
A túlsúlyos állapotot az emberek diszkréten kezelik, esetleg biztatják az ezzel küzdőt, fogadja el magát. A sovány lányokkal már nem ilyen elnéző a közvélemény – állítják ők.
Felderítő – kém. Partizán – bandita. Nemzeti felszabadító mozgalom – szeparatizmus, internacionalista segítségnyújtás – intervenció. Ezekhez a harmonikus fogalompárokhoz bátran hozzáadhatunk még egyet: állam – bürokrácia. Mihajlo Dubinyanszkij a pravda.com.ua portálon megjelent írásában, melynek néhány gondolatát az alábbiakban olvasóink figyelmébe ajánljuk, az állam és a bürokrácia társadalmi szerepével kapcsolatos kényszerképzeteinket veszi górcső alá.
A múlt csütörtökön egy váratlan fordulattal tarkított ünnepségen lehettünk jelen újságíró kollégáimmal, ahol Deme Ibolya, Beregsom könyvtárosa ünneprontó módon felállt és a következőket mondta: „A könyvtárosok a művelődési osztály értékelése szerint „B kategóriások”, szemben a klubosokkal és a zeneiskolák munkatársaival, akik egész évben megkapják a teljes fizetésüket. Tavaly ugyanis a Beregszászi járásban a könyvtárosok bérük…
Novemberben már beszámoltunk arról, hogy Palkó Katalin magyartanár, a Tiszasalamoni KMKSZ-alapszervezet elnöke és Kovács István, a helyi református gyülekezet gondnoka beadvánnyal fordult a helyi tanácshoz, hogy kapja vissza az ukrán–magyar–szlovák hármashatárnál fekvő falu az 1944 előtti hivatalos nevét.
Mozartot hallgatni az anyaméhben, kínait tanulni az óvodában csak néhány azok közül, amikről úgy gondoljuk, hozzájárulnak a gyerek későbbi sikeres életéhez. Persze gyakran esik szó túlterheltségről is, meg arról, hogy hagyjuk meg a gyereket gyereknek. Mégis kevesen tudnak ellenállni a versenyszellemnek, mely már a játszótéri homokozóban eluralkodik.
End of content
End of content