Kuleba: a francia elnök kimondta a nyilvánvalót
Szerinte a francia elnök a nyugati csapatok Ukrajnába küldésének felvetésével kimondta a nyilvánvalót.
Szerinte a francia elnök a nyugati csapatok Ukrajnába küldésének felvetésével kimondta a nyilvánvalót.
Milyen tartalékai vannak még az országnak?
Ferenc pápa 2014. március 22-én hozta létre a kiskorúak védelmével foglalkozó pápai bizottságot.
Cserébe azért, hogy lezárja a vitát Lengyelországgal.
Fontos a Nyugat támogatása.
Baerbock szerint az unió bővítése nem magától értetődő folyamat.
Ezt az Enerhoatom elnöke közölte.
„Egy, a katonák kiküldését firtató kérdésre válaszolva mondtam, hogy semmi sincs kizárva.”
Eközben a kormány azt tervezi, hogy harmadára csökkenti a minisztériumok számát.
A civil lakosságnak szánt humanitárius segítség biztonságos célba juttatását is szorgalmazta.
End of content
End of content