Növekvő ukránellenesség Ukrajnában
Mentális szakadék Kelet és Nyugat között A Kijevi Nemzetközi Szociológiai Intézet júniusi kutatása szerint az oroszajkú Dél-Ukrajnában számottevően növekedett a nyugat-ukrajnaiakkal szembeni ellenérzés.
Mentális szakadék Kelet és Nyugat között A Kijevi Nemzetközi Szociológiai Intézet júniusi kutatása szerint az oroszajkú Dél-Ukrajnában számottevően növekedett a nyugat-ukrajnaiakkal szembeni ellenérzés.
Konsztantyin Griscsenko, ukrán külügyminiszter nemrégiben Tbilisziben tett látogatása során kijelenttte, hogy Kijev Grúzia területi egységének híve, és nem ismeri el Abházia és Dél-Oszétia függetlenségét. Ilyen formán Ukrajna ismét tanúságot tett a Szaakasvili rendszerrel való barátság mellett. Miközben a mostani ukrán hatóságok a választások idején majdhogynem bűnözőnek nevezték a jelenlegi grúz rezsimet.
Ugye emlékeznek még a viccre: fial a koca két malacot a kolhozban. Az elnök nem meri jelenteni a párttitkárnak ezt a kicsi szaporulatot, és beküld négyet.
Ukrajna fejlődését elsősorban a korrupció, a rossz állami irányítás és a nem megfelelő bírósági rendszer hátráltatják – írja a Forbes.
Tovább folytatódnak a kárpátaljai magyarság elleni támadások az ukrán sajtóban és a közéletben is.
A kárpátaljai magyar kisebbség nemzetiségi jogérvényesítési törekvései során gyakran áthágja Ukrajna törvényeit, de az ukrán államhatalom erre nem reagál kellő eréllyel – állította csütörtöki számában a Deny című ukrán napilap.
Kárpátalja kormányzója ellenzi a magyar himnusz hivatalos használatát.
A korrupció komoly problémából közhellyé vált. A korrupció címke alatt megjelenő rengeteg információ elmosódottá és érthetetlenné tette ezt a fogalmat, mely így elveszítette eredeti mély és sokrétű jelentését. A korrupció megszűnt mindent átfogó társadalmi jelenségnek lenni Ukrajnában. Hát nem primitív dolog azt hinni, hogy a korrupció csupán a sikkasztás szinonimája? – írja a pravda.com.ua portálon…
A Szovjetunióban magyar nyelven tanulók gyerekkorukban megtanulták, hogy a magyar helyesírás szabályai a birodalom területén kissé módosulnak. A II. világháborút kis kezdőbetűvel írják, de annak egyik epizódját csupa naggyal, „Nagy Honvédő Háború”-ként kell kiemelni. 70 éve kezdődött a második világégés legvéresebb szakasza, a III. Birodalom és a Szovjetunió háborúja. 1941. június 22-én a német fegyveres…
Az ukrán járásközi ügyészség alkotmányellenesnek ítélte, hogy a beregszászi járási tanács ülései az ukrán himnusz mellett a magyar nemzeti imádság lejátszásával kezdődjenek. A további viták elkerülése érdekében Gajdos István beregszászi polgármester elmondása szerint legutóbbi ülésén a városi tanács újra foglalkozott a himnusz kérdéssel,és „salamoni döntést” hoztak. Eszerint a jövőben sem az ukrán, sem a magyar…
End of content
End of content