A képességek fejlesztése nemcsak lehetőség, hanem kötelesség is – újra indul a tehetséggondozás Kárpátalján
A felnövekvő generáció értelmiségi utánpótlásának elengedhetetlen feltétele a tehetségek megtalálása, felkarolása, segítése.
A felnövekvő generáció értelmiségi utánpótlásának elengedhetetlen feltétele a tehetségek megtalálása, felkarolása, segítése.
Nemrégiben magyar tudósokból álló küldöttség látogatott az Ungvári Nemzeti Egyetem (UNE) fogorvosi karára.
2012. október 27-én valóra vált az az álom, amit két évvel azelőtt az „Esélyt az Életnek” alapítvány igazgatója, Tomes Attila álmodott meg. Az alapítvány 2008 óta működik Csonkapapiban, mely a roma közösségek felzárkóztatását, integrálását és az Evangélium hirdetését tűzte ki célul.
Az Ukrán Oktatás- és Tudományügyi, Ifjúsági és Sportminisztérium pályázatot hirdetett az Ungvári Nemzeti Egyetem (UNE) rektori posztjának betöltésére.
A borászat és szőlészet népszerűsítése a határ menti régiókban címmel tartottak szemináriumot a Nemzeti Élelmiszeripari Egyetem Szolyvai Műszaki Szakközépiskolájának épületében október 17—18-án.
Időben érkeztem a Magyar Tudományos Akadémia Vörösmarty-termébe, ahol meglepően sok ember gyűlt össze a Magyar Kémia Oktatásáért Díj átadására.
Az elmúlt héten családjával együtt Kárpátaljára látogatott Oláh Gáborné, a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ gazdasági elnök-helyettese, korábban az Emberi Erőforrás Minisztériuma Oktatásért Felelős Államtitkárságának helyettes államtitkára a Kárpátaljai Református Egyház tanügyi tanácsosával, dr. Pándy-Szekeres Dáviddal és feleségével, Annával.
2012. október 25-én Budapesten, a Magyarság Házában a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Nemzetpolitikai Államtitkársága és a Bethlen Gábor Alapkezelő Nonprofit Zrt. szervezésében szakmai találkozóra került sor, melynek témája a jövő évre meghirdetendő külhoni magyar kisiskolások éve volt.
Az 1989-ben alakult Rákóczi Szövetség a határon túl élő magyar közösségek nemzeti, kulturális, szellemi és közművelődési tevékenységét segíti, egyben hatékonyan részt vállal identitástudatuk megőrzésében, elsősorban az ifjúság megszólításával. Örömteli, hogy szeptemberben megalakult a Rákóczi Szövetség nagymuzsalyi alapszervezete, melynek tagjai október 19–21. között élmény- és programdús egri látogatáson vettek részt.
Nyíregyháza – Európai iskolai csereprogramban résztvevő ukrán és magyar diákok vendégeskednek október 27-én a Nyíregyházi Főiskolán.
End of content
End of content