Külhoni magyar egyetemek (2. rész)
Honlapunkon már korábban olvashatták cikkünk első részét, melyben a szlovákiai Selye János Egyetemet és a romániai Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemet mutattuk be olvasóinknak.
Honlapunkon már korábban olvashatták cikkünk első részét, melyben a szlovákiai Selye János Egyetemet és a romániai Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemet mutattuk be olvasóinknak.
Az idén július 9. és 14. között – története során első ízben – Nagyberegen rendezik meg a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség (KMPSZ) által szervezett Mikes Kelemen Hagyományőrző Alkotótábort, melynek foglalkozásait és szabadidős programjait két helyszínen, a Nagyberegi Református Líceumban, valamint a tanintézet szomszédságában található helybeli tájházban tartják.
Július 5-én, csütörtökön a Kárpátaljai Nyári Szabadegyetemen egy előadássorozatra került sor, melynek címe: A magyar felsőoktatás és integrációjának lehetőségei a Kárpát-medencében.
Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. tájékoztatása szerint az utalások július végén kezdődnek.
Július végén megkezdődik, és várhatóan év végére befejeződik az oktatási – nevelési támogatások kifizetése a „Szülőföldön magyarul” pályázat keretében a magyar nyelvű oktatási intézményekben tanuló külföldi diákok számára.
A külhoni magyar oktatási kérdésekben nincs hová hátrálni, és a magyar iskolákat meg kell védeni – jelentette ki Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes egy hétfői budapesti sajtóbeszélgetésen.
2012. július 3-7. között a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola magyar nyelv és irodalom szakos hallgatói dialektológiai és folklór terepgyakorlat keretében a Tiszapéterfalvi Református Líceumban kialakított bázisról járták be a Nagyszőlősi járás 23 magyar többségű települését.
Kulcsfontosságú a magyarság szempontjából az a feladat, amit a hétvégi iskolák tanítói világszerte vállalnak – hangsúlyozta Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter hétfőn a Balassi Intézetben, a Hétvégi Magyar Iskolák Világtalálkozójának megnyitóján.
A Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség (KMPSZ) 2002 óta minden évben megszervezi a Kárpátaljai Nyári Kölcsey Pedagógusakadémiát, hogy a magyar nyelven tanító tanárokat modern posztgraduális képzésben részesítse, így erősítve megyénk magyar nyelvű közoktatását. Idén a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola (KMF) bázisán július 2-tól 7-ig tart az akadémia első turnusa, mely tanítók és óvodapedagógusok, drámapedagógusok, informatikusok…
A Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség (KMPSZ) a 2011–2012-es tanévben szervezett tantárgyi vetélkedők révén csaknem 2500 kárpátaljai iskolást „mozgatott” meg.
End of content
End of content