Oktatás

  • Bocskai István Református Műveltségi Vetélkedő Halászteleken

    Idén immár 12. alkalommal rendezték meg Halászteleken a Kárpát-medence református gimnáziumainak műveltségi vetélkedőjét.  Háromfős csapatok képviselték iskolájukat Magyarországról, Erdélyből, Felvidékről, a Partiumból és Kárpátaljáról. A négy napos verseny kezdetén a vendéglátó iskola diákjainak műsorát tekinthettük meg, melyet ünnepi vacsora követett. A résztvevőket Papp Kornél igazgató, valamint Szabó Tibor Halásztelek alpolgármestere köszöntötte.

  • KMKSZ-levél Janukovicshoz

    A magyar iskolák tankönyvellátásának hiányosságaira hívta fel Viktor Janukovics államfő figyelmét levelében Kovács Miklós, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnöke.

  • Felmérés: egyetemisták, diplomák, munkahely

    Az ukrán diákok 43 %-a úgy gondolja, hogy ahhoz, hogy valaki jó állást találjon a felsőoktatási intézmények befejezése után jó kapcsolatok szükségeltetnek – áll a „Demokratikus Kezdeményezések” alapítvány kutatásának összesítőjében. A megkérdezettek 38%-a a magas színvonalú, minőségi oktatásért vívja a harcot, míg az adatközlők 10%-a magas presztízsű felsőoktatási intézményt preferál.

  • Az ukrajnai felsőoktatási hallgatók és a korrupció

    Az ukrán hallgatók kétharmada (azaz 66%-a) valamilyen szinten már érintett volt felsőoktatási korrupciós ügyben, a fennmaradt 34% pedig azt állítja, hogy nem vettek részt ilyen jellegű ügyletben – olvashatjuk a „Demokratikus Kezdeményezések” nevű alapítvány kutatásainak összegzésében.

  • Képzési programok Beregszászon és Miskolcon – 2011

    A Magyar Ökumenikus Segélyszervezet már eddig is számos olyan közös programot bonyolított le az ADVANCE Kárpátaljai Tanácsadó és Fejlesztő Központtal, amelyek a hátrányos helyzetű lakossági csoportok tagjainak segítettek a munkaerőpiacon való elhelyezkedésben, az egzisztencia-teremtésben. Most a két szervezet újabb kétéves közös kezdeményezésben vesz részt.

  • I. Főiskolai és Egyetemi Viselkedéskultúra és Protokoll Verseny

    2011. április 6-án a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola (BKF) és a Magyar Protokollosok Országos Egyesületének közös szervezésében került megrendezésre az I. Főiskolai és Egyetemi Viselkedéskultúra és Protokoll Verseny. Első alkalommal a BKF adott otthont a versenynek, vállalva annak szervezését, feladatainak kidolgozását és lebonyolítását.

  • Egy életen és két határon át!

    „Egy életen és két határon át! Horizontális elvek a felnőttképzésben – Fenntartható fejlődés” címmel Kárpát-medencei konferenciára került sor 2011. április 7-én a Kecskeméti Regionális Képző Központ szervezésében.

  • Beregszászi rádióműsor-vezető, konferanszié gyakornokok a kecskeméti Gong Rádióban

      A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola és a Kecskeméti Regionális Képző Központ együttműködésével, a Szülőföld Alap támogatásával, 2011. január 21-én rádióműsor-vezető, konferanszié képzés indult Beregszászon, melynek egyik szakmai gyakorlatára 2011. április 4-7. között került sor a Kecskeméti Gong Rádióban, valamint a Kecskeméti Regionális Képző Központban, Németh Ernő főszerkesztő, és Palotás József igazgató mentorálásával.

End of content

End of content