Azarov az iskolabezárásokról
Mikola Azarov miniszterelnök bejelentette, hogy addig nem lehet iskolát bezárni, amíg a gyerekek más oktatási intézményekbe való szállításának, illetve a tanárok munkahelyi elhelyezkedésének kérdése nem megoldott.
Mikola Azarov miniszterelnök bejelentette, hogy addig nem lehet iskolát bezárni, amíg a gyerekek más oktatási intézményekbe való szállításának, illetve a tanárok munkahelyi elhelyezkedésének kérdése nem megoldott.
Közel negyven fő részvételével február 25-27. között ismét lebonyolításra került a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség (KMPSZ) szervezésében a szórványban oktató pedagógusok konferenciája. A foglalkozások helyszíne a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola (KMF) épülete volt. Az ünnepélyes megnyitóra a tanintézmény Győr termében került sor.
Február 26-án a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség szervezésében megyei biológia- és informatikavetélkedőre került sor, melyen a megye tanintézményeinek 178 tanulója vett részt. A résztvevők 7-12., illetve 8–12. osztályos kategóriákban versenyeztek.
Március 2-án, a megyei oktatásügyi hivatal átadta az Év Tanára díjat. A kiemelkedő tanárokat Iván Kacsur, a Kárpátaljai Megyei Közigazgatás alelölnöke, Andrij Szebajlo, a Kárpátaljai Megyei Tanács alelnöke és Mihajlo Motilcsák, a Megyei Oktatási és Tudományos Közigazgatási Hivatal vezetője köszöntötte.
Dmitrij Tabacsnik ukrán oktatásügyi miniszter azt javasolja, hogy minden olyan iskolát zárjanak be, amelyben 40 alatti a tanulók száma. A miniszter elmondása szerint Ukrajnában 606 olyan iskola működik, amelyekben legfeljebb 10 tanuló tanul.
Amint arról korábban beszámoltunk, a 2011-es évben mindenkinek, aki felsőoktatási intézményekbe szeretne felvételizni, 2011. február 28-ig önállóan kellett jelentkeznie a független vizsgaközpontok által szervezett megmérettetésre.
A napokban Nagyszőlősre látogatott Irina Szerjakova, a Kijevi Nemzeti Lingvisztikai Egyetem rektor-helyettese. A professzorasszony találkozót szervezett a Nagyszőlősi járás magyar tannyelvű iskolák igazgatóival.
Az iskolákban bekövetkezett több haláleset miatt tervezik az ukrán iskolások egészségügyi vizsgálatra kötelezését az új tanév kezdetével.
Dmitrij Tabacsnik oktatási miniszter bejelentette, hogy az iskolákban törölhetik a testnevelés órán nyújtott teljesítmény érdemjeggyel való értékelését. A Miniszteri Kabinet már kidolgozta az általános iskoláknak szóló állami követelményrendszert.
A Munkácsi Szent István Líceum 2001-ben nyitotta meg kapuit a tanulni vágyó diákok előtt. Kezdetben nagy számban jelentkeztek a tehetséges fiatalok, néhány éve azonban jelentősen csökkent a felvételizők száma. A líceum vezetősége azt szeretné, ha a tanintézmény újra vonzó lenne a fiatalok számára. Ezért fontos döntéseket hozott a líceum oktatási-nevelő munkájának és működési szabályzatának megújítása,…
End of content
End of content