Iohannis: az EU-nak továbbra is ki kell állnia Ukrajna mellett
„Az a meggyőződésem annak ellenére, hogy egyes hangok arra hivatkoznak, hogy belefáradtak az irántuk mutatott szolidaritásba.”
„Az a meggyőződésem annak ellenére, hogy egyes hangok arra hivatkoznak, hogy belefáradtak az irántuk mutatott szolidaritásba.”
A kárpátaljai járőrség adatai szerint.
„Ukrajnának megvan a lehetősége arra, hogy technológiai állammá váljon.”
A bűncselekményt egy kiskorú követte el egy felnőtt felbújtására.
A központot Petro Dobromilszkij, a kárpátaljai OVA helyettes vezetője és a partnerszervezetek képviselői adták át szerdán.
Edgar Tokar a napokban mondott le a pozíciójáról.
Az ellenőrzőpontokon 83 humanitárius segélyt szállító teherautó haladt át.
A kormányzó szerdán ment Magyarországra.
A hírt Jevhen Ljascsenko, az Ukrán Vasutak igazgatótanácsának elnöke erősítette meg.
Számos kísérlet történt az utóbbi időkben az illegális határátlépésre folyókon keresztül.
End of content
End of content