Gombaszezon: szabad-e gombázni Kárpátalján?
Augusztus 13-án a Kárpátaljai Védelmi Tanács elfogadta az erdők látogatásáról szóló határozatot.
Augusztus 13-án a Kárpátaljai Védelmi Tanács elfogadta az erdők látogatásáról szóló határozatot.
Podoljak szerint Ukrajna szigorúan betartja a megállapodást.
Az Ukrán Legfelsőbb Tanács első olvasatban elfogadta az erről szóló törvénytervezetet.
A kamionsofőrt gyorshajtás miatt állították meg.
Putyin indoklása szerint a szállítmányok nem Afrikába, hanem az Európai Unióba mentek.
Mikel Arteta vezetőedző munkája lassan beérni látszik Londonban, hiszen a kezdeti nehézségek ellenére a piros-fehérek repülő rajtot vettek az új idényben.
Az MRSZ 81 millió forint pénzügyi támogatást biztosított.
Atombiztonsági és biztonságvédelmi övezet létrehozását szorgalmazzák.
A Twitteren írta ezt a külügyminiszter.
End of content
End of content