Ferenc pápa: zsidók és keresztények már nem az idegent, hanem a barátot akarjuk látni egymásban
Ferenc pápa hangsúlyozta, zsidók és keresztények elkötelezettsége vezetett a múltbéli válaszfalak lebontásához.
Ferenc pápa hangsúlyozta, zsidók és keresztények elkötelezettsége vezetett a múltbéli válaszfalak lebontásához.
A katolikus egyházfő az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus zárómiséjére érkezett Budapestre.
A 31 éves édesapa tolatás közben gázolta el a gyermekét saját udvarukon.
Valtteri Bottas, a Mercedes finn pilótája nyerte a szombati sprintfutamot, de elemcseréi miatt csak a mezőny végéről kezdheti a versenyt.
Az egészségügyi főorvos azt is kihangsúlyozta, hogy fontos a pedagógusok beoltása.
A határőrség járőrözés közben felfigyelt egy csapatra, akik a román határhoz igyekeztek, hátukon pedig csomagokat cipeltek.
„Örülök, hogy hazatértem” – mondta Cristiano az átigazolást követő első exkluzív interjújában Stewart Gardnernek.
A baleset következtében a vétkes sofőr súlyosan megsérült, és a kórházba vezető úton életét vesztette.
A legjobb időt az egyéni világbajnok brit Lewis Hamilton érte el, megelőzve csapattársát, a finn Valtteri Bottast.
A 68 éves rakaszi lakos gyalog távozott otthonából augusztus 15-én, és azóta nem tért haza.
End of content
End of content